Nem akart visszatérni abba az életbe, amit maga mögött hagyott.

Graham megszakítás nélkül hallgatott.

“Ez biztosan komoly fizetéscsökkentés volt,” mondta végül.

“Kb. kétharmad.”

“És ezzel rendben voltál?”

“Maya vacsorára kapja az apját,” válaszolta Nolan. “Én tisztességes üzletnek nevezném.”

Graham egy pillanatig csendben ült.

Aztán a 17. oldalról kérdezett.

Nolan arca megváltozott.

Néhány évvel korábban korábbi tanácsadó cége átnézte egy amerikai gyártó és egy külföldi beszállító közötti licencszerződést.

Az angol dokumentum a megállapodás alatt korlátozott technikai hozzáférést írt le.

A japán műszaki melléklet egy szélesebb rendelkezést tartalmazott, amely bizonyos dokumentációk karbantartási és fejlesztése érdekében továbbra is felhasználhatta.

Nolan rájött a különbségre.

Menedzsere elutasította az aggodalmat, mondván, hogy az angol megállapodás irányítja, és a japán függelék csupán kiegészítő jellegű.

A szerződést aláírták.

Tizennyolc hónappal később a beszállító egy versengő termékvonalat fejlesztett ki technikai anyagokból, amelyekhez hozzáférhetett.

Az amerikai gyártó megtámadta a megállapodást, de a szerződéses szöveg bonyolította a helyzetet.

Végül a cégnek el kellett adnia egy részleget.

Nolan távolról figyelte a következményeket.

Nem ő volt az ügyvéd, aki a megállapodásért felelős.

Ő volt az a alkalmazott, aki figyelmeztetést írt, amire senki sem lépett.

“Nem tudom, hogy Kuramoto szándékában van-e ilyesmi,” mondta Grahamnek. “Nem vádolom őket. De a megfogalmazás elég közel ahhoz, hogy valakinek ellenőriznie kell.”

“Meg tudnád írni az aggodalmaidat?”

“Már megtettem.”

Nolan kinyitotta a jegyzetfüzetét, és elővett négy összehajtott oldalt.

Néhány nappal korábban kezdte el összehasonlítani a releváns műszaki leírásokat, miután észrevette a japán és angol fedőlapok közötti különbséget a betöltőterületen.

Az oldalakon mondathivatkozások, terminológiai összehasonlítások és felszerelés-kód jegyzetek voltak.

A KRT és KRV eltérés a margókban jelent meg.

Megfigyelései mellett Nolan egy kvalifikációt írt, amelyben elmagyarázta, hogy a különbségeket azonosítja, nem jogi következtetéseket von.

Graham lassan olvasta az oldalakat.

Amikor befejezte, Nolanra nézett.

“Nem akarsz senkit is letépni.”

“Nem.”

“Aggódsz.”

“Kényelmesebben lennék, ha tévednék.”

Graham felállt.

“Ezt elküldöm az audit bizottságnak.”

Nolan felnézett.

“Az bajt okozhat.”

“Már kezeltem a bajokat korábban.”

Graham ismerte a bizottság elnökét egy korábbi készletvizsgálatból. Úgy vélte, hogy az aggodalmaknak el kell jutniuk valakihez, aki független a jogi osztálytól.

Ha egyszerűen visszaküldi az oldalakat a normál menedzsment láncon keresztül, eltűnhetnének egy másik értékelési sorban.

“Menj, vedd el a lányodat,” mondta Graham. “Én hívom.”

Másnap reggel Victoria megtalálta a négy oldalt az asztalán.

Az auditbizottság elnöke személyesen is felvette vele a kapcsolatot, és Graham egy rövid cetlit csatolt, amelyben arra ösztönözte, hogy nézze át az anyagot a csütörtöki aláírás előtt.

Victoria kétszer is elolvasta Nolan megfigyeléseit.

A kézírás rendes volt, az oldalhivatkozások pontosak, és a technikai összehasonlítások elég egyszerűek voltak, hogy még a japán nyelv teljes ismerete nélkül is követhetők legyenek.

Behívta Evelynt az irodájába.

Evelyn lenézett a papírokra.

“Ez egy raktári alkalmazott jegyzetfüzete.”

“Négy oldalnyi konkrét hivatkozás,” válaszolta Victoria. “Ha téved, mutasd meg.”

Evelyn azzal érvelt, hogy a dokumentumot már elegendő felülvizsgálaton esett át.

Victoria nem vetette el az aggodalmat.

Teljes szerkesztési előzményeket, minden japán szövegverziót, és azt a tanúsítványt, amely igazolja, hogy mindkét nyelvi verziót ellenőrizték.

Evelyn megígérte, hogy a nap végéig összegyűjti a feljegyzéseket.

Victoria egy órán belül akarta őket.

Ötvennyolc perccel később Evelyn egy vastag mappával tért vissza.

Elmagyarázta, hogy a fordítási szolgáltató, a Hartwell Linguistics, tanúsította az elsődleges megállapodást.

A technikai mellékleteket információs mellékletként kezelték.

Victoria megismételte a szót.

“Tájékoztató?”

“Igen.”

“Ki osztályozta őket így?”

“A draftoló csapat.”

Victoria megnyitotta a megállapodást a 22. szakasz felé.

A szabály kimondta, hogy ha az angol és japán nyelvű változatok műszaki előírások tekintetében ütköznek, a japán verzió irányítja a C melléklet értelmezését.

Oldalt fordított Evelyn felé.

“Hogyan lehet ez a függelék információs, ha a megállapodás szerint a japán megfogalmazás érvényes?”

Evelyn elmagyarázta, hogy ezek a szabályok gyakoriak, amikor a technikai partnereknek saját nyelvükön a mérnöki terminológiára kell támaszkodniuk.

Victoria nem vitatott azzal, hogy ez a gyakorlat legitim lehet.

Ami aggasztotta, az az volt, hogy ez a záradék és Nolan által azonosított eltérés keveredett.

“Tudtál erről?”

“Tudtam, hogy a záradék benne van.”

“És nem tartottad jelentősnek?”

“Nem tartottam anyagi kockázatnak.”

Victoria tanulmányozta a bizonyítványt.

“Melyik fordítócég adta ki ezt?”

“Hartwell Nyelvészet.”

“Hívd őket.”

Evelyn habozott.

“Most, Evelyn. Ebben a szobában.”

A hívást hangszórón keresztül tették le.

Egy Hartwell koordinátor megerősítette, hogy a tanúsítás a fő megállapodást is magában foglalja.

Nem fedte le a módosított műszaki mellékleteket.

Ezek a dokumentumok későn érkeztek meg, miután a felülvizsgálati ablak gyakorlatilag bezárult.

Victoria megszakítás nélkül hallgatott.

Amikor a hívás véget ért, Evelyn a beszállítót hibáztatta azért, hogy nem kommunikálta a felülvizsgálat határait.

Victoria már nem érdekelt, hogy a problémát egyetlen beszállítóra bízza.

Azt akarta, hogy az egész jóváhagyási folyamatot átvizsgálják.

“Őrizzétek meg minden e-mailt ezen a tranzakción. Minden változatot, minden vörösvonalat, minden jóváhagyási nyomot.”

Evelyn egyetértett.

Victoria azonban látta, hogy jogi tanácsadója egyre védekezőbb lett.

A dokumentáció átnézése közben Victoria megnyitotta a logisztikai rendszert, és kereste a Nolan által bekarikázott felszereléskódot.

Megtalálta a jelentést, amelyet azon a héten nyújtottak be.

Aztán talált egy másik jelentést.