Ruth egy másik dokumentumot tett a napló mellé.

Ez egy meghatalmazásról van szó, amelyen Margaret Callahan állítólagos aláírása volt.

A dokumentum ugyanabban az évben március 2-án kelt.

Wade egyik lapról a másikra nézett.

“Már ki volt szerelve.”

“Igen,” mondta Ruth.

“Addigra Dela már megtalálta őt.”

“Amit mondtál, igen.”

Ruth a közjegyző adataira mutatott.

“Ennek a dokumentumnak az aláírását független vizsgálatra szorul. És a közjegyzői iratokat alapos vizsgálatra szorul.”

A pecsét a Hollis and Associates-é volt.

Wade hátradőlt.

Ugyanaz a cég, amely kezelte a válását és blokkolta a leveleit, az anyja pénzügyeihez kapcsolódó papírmunkát is intézte.

A kapcsolat már nem csupán gyanú volt.

Ruth elintézte, hogy a kézírás vizsgálatát végezzék, és összeállította a rendelkezésre álló pénzügyi nyilvántartásokat. Kapcsolatba lépett a megfelelő hatóságokkal Margaret vagyontárgyával kapcsolatos aggályokkal kapcsolatban.

Wade azonnal mindent meg akarta oldani.

Ruth emlékeztette, hogy a bizonyítékok fontosabbak, mint a harag.

“A nővéred azt várja, hogy belépj egy olyan megbeszélésre, ahol azt hiszi, ő irányítja a papírmunkát,” mondta Ruth. “Pontosan tudnunk kell, mit írnak ezek a papírok, mielőtt bármit aláírnának.”

Volt egy tény, amit még nem tudtak megállapítani.

Az igazság a gyöngyház nyakláncról.

Dela hét évig ragaszkodott hozzá, hogy sosem vette el.

Wade most már hitt neki.

De önmagában a hit sem tisztította meg a nevét.

A válasz péntek reggel Margarettől érkezett.

Néhány percig szokatlanul ébernek tűnt, miközben Dela segített neki kiegyenesíteni a szürke sálját.

Wade-re nézett.

“Emlékszem valami a gyöngyökről.”

Leült mellé.

“Mondd el, Mama.”

Margaret lehunyta a szemét.

“El kell mondanom úgy, hogy a nővéred hallja.”

Wade megfogta a kezét.

“Akkor gondoskodunk róla, hogy képes legyen.”

Pontosan tizenegy óránál Vivien a Preston Hollis üveg tárgyalótermében ült Dallas belvárosában.

Tervező ruhát viselt és magabiztos mosolyt.

Preston a dokumentumokat közjegyző előtt rendezte. Kendall mellé ült, és az eljegyzési gyűrűjét az ujja köré forgatta.

A tárgyalóterem tiszta és csendes volt, rálátással egy városra, amelyet Wade az épületeivel átalakított a városban.

Vivien megnézte az időt.

“Itt lesz.”

Kendall az ajtó felé pillantott.

“Természetesen fogja. Wade mindig visszajön, ha az üzlet forog kockán.”

Az ajtó kinyílt.

Wade lépett be elsőként.

Ruth Abernathy követte, egy gondosan rendezett aknát. Velük volt egy nyomozó a Dallas megyei ügyészségtől.

Utolsó Dela, aki lassan sétált Margaret Callahan mellett.

Vivien olyan gyorsan felállt, hogy széke a padlóhoz kaparodott.

“Elhoztad Delát?”

Kendall hitetlenkedve nevetett.

“Mi a következő? A kakas?”

Wade becsukta az ajtót.

“Ülj le, Kendall. Ezt hallani akarod.”

Ruth a közjegyzőhöz fordult.

“Mrs. Callahan itt van, és szeretne beszélni, mielőtt további dokumentumokat benyújtanának.”

Margaret igazította a sálját.

“Sosem egyeztem bele, hogy a lányomnak adjam a részesedésemet ebben a cégben.”

Vivien megrázta a fejét.

“Mama, ezt megbeszéltük.”

“Nem. Azt mondtad, hogy a papírok az orvosomnak szólnak.”

Margaret Wade felé nézett.

“Az apád évek munkájával építette fel ezt a céget. A bátyád segített a növekedésében. Sosem egyeztem bele, hogy eláruljam az érdeklődésemet anélkül, hogy megértettem, mit írok alá.”

Preston felemelte a kezét.

“Mrs. Callahannak memóriaproblémái vannak. A nyilatkozatait alaposan meg kell fontolni.”

“Egyetértek,” mondta Ruth.

Kinyitotta a fájlját.

“Ezért is támaszkodunk dokumentumokra.”

Három tárgyat tett az asztalra.

Az idősotthon felvételi és elbocsátási nyilvántartásai.

A vitatott meghatalmazás március 2-i dátummal.

És egy tanúsított kézírásvizsgáló jelentés.

A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Margaret aláírása a meghatalmazásra nem volt hiteles.

Preston abbahagyta a papírok mozgatását maga előtt.

Ruth a dátumokra mutatott.

“Mrs. Callahan már el volt engedve a létesítményből, mielőtt ezt a dokumentumot állítólag végrehajtották. Az aláírást most függetlenül vizsgálták meg.”

A nyomozó átnézte az aktát.

Vivien Kendall felé nézett.

Kendall figyelme a tárgyalóterem ajtajára terelődött.

Először Wade belépése óta Vivien bizonytalan volt, melyik érvet mondja.

Aztán Margaret megszólalt.

“Van még valami.”

Hangja remegett, de folytatta.

“Anyám gyöngyei. Az a nap, amikor Delát elküldték.”

Dela lehajtotta a tekintetét.

Margaret egyenesen Vivienre nézett.

“Láttam, ahogy azt a nyakláncot Dela bőröndjébe tetted.”

Senki sem szakította félbe.

“Saját szememmel láttam. Azt mondtad, ha bármit mondok, elküldesz, ahol senki sem találhat.”

Vivien kezei szorosabban szorították az asztal szélét.

“Mama, nem emlékszel jól.”

Margaret szeme megtelt.

“Emlékszem, hogy megijedtem. Emlékszem, hogy csendben maradtam. És emlékszem, hogy mégis elküldtél.”

Dela felé fordult.

“Sajnálom, drágám. Ki kellett volna állnom érted.”

Dela átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezét.

Hét éven át minden új városba, minden munkába és minden múltjáról szóló beszélgetésbe vitte a hazudozás vádját.

Most az a személy, aki tanúja volt a történteknek, az ő nevében beszélt.

Ruth megnyitott egy másik mappát.

“Megszereztük a nyaklánc eladási rekordját is.”

Letett egy példányt az asztalra.

Két hónappal a feltételezett lopás után a gyöngynyakláncot egy birtoküzletnek adták el Lower Greenville-en huszonkétezer dollárért.

Az ügylet tartalmazta az eladó azonosító adatait.

Ruth Vivien felé fordította az oldalt.

Az eladó neve Vivien Callahan volt.

Wade a nővérére nézett.

A papírra meredt.

“Preston ötlete volt,” mondta hirtelen. “Ő mondta, mit tegyek. Azt mondta, ő intézi a leveleket.”

Preston felé fordult.

“Vivien, hagyd abba a beszédet.”

De már megint beszélt.

“Azt mondtad, senki sem fogja megtudni.”