“Amikor felébredsz, ha még beszélgetni akarsz, szeretném lassan randizni veled. Nem azért, mert megmentettél. Nem azért, mert tartoznék neked valamivel. Mert azt akarom, hogy az életemben legyél.”

Hajnalig mellette maradt.

Adrien aznap reggel nem ébredt fel.

A következő napokban Natalie meglátogatta a megengedett órákat, egyeztetett az ápolóknál, és hazatért, amikor az orvosi személyzet azt tanácsolta, hogy pihenjen.

A Tideline munkája következő szakaszát is átadta Celiának, és telefonon vett részt fontos megbeszéléseken.

Celia biztosította, hogy a csapat kezeli a produkciós ütemtervet.

Natalie ellenállt a késztetésnek, hogy bocsánatot kérjen, amiért szüksége van rá távol.

A harmadik délután Adrien ujjai az övéihez simultak.

Eleinte Natalie azt hitte, csak képzelte.

Aztán lassan kinyitotta a szemét, és az arcán állt meg.

Megnyomta a hívás gombot.

“Ne próbálj beszélni. Jön az orvos.”

A hangja halk volt.

“Itt vagy.”

“Itt vagyok.”

Miután az orvosi csapat megvizsgálta és megerősítette, hogy felépül, Natalie visszatért az ágya mellé.

Adrien egy pillanatig figyelte őt.

“Azt hiszem, sok mindent hallottam.”

Az arca elmelegedett.

“Még nem viccelhetsz.”

“Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vicceljek.”

Egy pillanatra pihent, majd megkérdezte: “Amit mondtál, igaz volt?”

“Igen,” válaszolta Natalie. “De beszélhetünk róla, amikor erősebb vagy.”

Röviden lehunyta a szemét, kimerülten.

“Amikor fel tudok ülni, vacsorázzunk.”

Natalie könnyei között nevetett.

“Most ébredtél fel, és az ételre gondolsz?”

“Három napja fekvek kórházi ágyban.”

Homlokát a kezéhez támasztotta.

Nehéz napok lesznek előttük, de ébren volt, és lehetőségük lesz szembenézni velük.

A parkolói incidens ügyében folytatódott a nyomozás.

A rendőrség átnézte a megfigyelő felvételeket, járműinformációkat, tanúvallomások és Natalie által megőrzött üzeneteket.

A nyomozók végül több névtelen üzenetet is visszakövettek egy előre fizetett telefonhoz, amit Mason vásárolt.

A Vantage befejezte külön belső vizsgálatát, megerősítve, hogy Mason megsértette az ügyfél-szórakoztatási és összeférhetetlenségi szabályzatokat.

A cég eltávolította vezetői pozíciójából, és megszüntette munkaviszonyát.

Hónapokkal később Mason bűnösnek vallotta magát a parkolói incidens miatt felhozott súlyos testi sértés vádjában.

A bíróság börtönre ítélte, és kapcsolattartási tilalmat adott ki, amely megakadályozta, hogy megközelítse Natalie-t.

Megadta az információt, és engedélyezte a jogi eljárás folytatását.

Nem díszítette a fiókját, és nem kérte Adrient, hogy használja a befolyását.

Mason következményei nem voltak olyan győzelem, amit ünnepelnie kellett volna.

Ezek olyan döntések eredményei voltak, amelyeket nem hozott meg helyette.

Adrien felépülése lassan történt.

Rehabilitációra volt szüksége, és nem tudott azonnal visszatérni a szokásos munkaidőbe.

Néhány nap frusztrált lett az egyszerű mozdulatoktól, amelyek korábban nem igényeltek gondolkodást.

Natalie továbbra is a fremonti lakásában élt.

Nem költözött be Adrien házába, és nem hagyta el azt az otthont, amit olyan keményen dolgozott megalapítani.

Ehelyett munka után meglátogatta, segített a konyhájában a szükséges dolgokat elhelyezni, és elkísérte a rövid sétákon, amelyeket az orvosai jóváhagytak.

Megtanulta, mikor kell segíteni, és mikor engedje, hogy ő maga fejezzen be valamit, még ha tovább is tartott.

Körülbelül egy hónappal a leszerelése után Natalie megkérdezte, beszélhetnének-e nála.

Világossá tette, hogy abbahagyhatják, amikor elfáradt.

“Amit a kórházban mondtam, az igaz volt,” mondta neki. “De a baleset nem az oka annak, hogy téged választalak.”

Adrien hallgatott.

“Azóta gondolkodom rajta. Még ha az az este soha nem is történt volna meg, akkor is megpróbálnám.”

Egyenesen ránézett.

“Lassan akarok veled randizni, ha még mindig akarod.”

Tanulmányozta őt.

“Ezt azért csinálod, mert megmentettelek, és úgy érzed, tartozol nekem?”

“Nem kérdezném, ha azt gondolnám, tartozom neked. Ezt azért akarom, mert téged akarlak.”

Adrien elmosolyodott.

“Én is akarom.”

Kapcsolatuk nem vált egyik napról a másikra könnyedévé.

Adrien még mindig aggódott, amikor Natalie minden elérhető órát munkával töltött. Natalie még mindig néha kerülte a problémák megvitatását, amíg azok nehezebben kezelhetők nem lettek.

Megtanultak beszélni, mielőtt a kis frusztrációk nagyobb nehezteléssé váltak.

Azt is megtanulták, hogy a támogatás nyújtása nem jelenti azt, hogy átveszik az irányítást.

Amikor Adrien elcsüggedett a rehabilitáció során, és nem volt hajlandó újabb gyakorlatokat végezni, Natalie nem fullasztotta meg a megnyugtatással.

“Jogod van dühösnek lenni,” mondta neki. “De nem döntheted el, hogy soha nem leszel jobb, mert ma lassabb, mint tegnap.”

Adrien sóhajtott.

“Úgy hangzol, mint Celia.”

“Ő egy bölcs nő.”

“Ha tovább lustálok, megkéred, hogy bízzon nekem egy projektet?”

“Természetesen.”

Újra felkapta a botját, és motyogta, hogy mindkét nő félelmetes.

Natalie nevetett.

A Lark and Finchnél a felelősségei tovább nőttek.

Miután segített a Tideline-t piacra hozni és tapasztalatot szerzett junior tervezőként, Natalie előléptették tervezővé.

Meghívták, hogy segítsen a következő kollekció kialakításában, és elkezdett mentorálni egy friss diplomást.

Eleinte aggódott, hogy tanácsot adjon, miközben még annyi mindent kellett megtanulnia.

De rájött, hogy valakit vezetni nem jelenti azt, hogy minden válasza megvan.

Elmagyarázhatta, amit tud, beismerheti, amit nem, és bevonhatott a produkciós szakembereket a beszélgetésbe, amikor szakértelmükre szükség volt.

Egy évvel később Lark és Finch elindították az új kollekciót, amelynek létrehozásában Natalie segített.

Echo-nak hívták.

A tervek átfedő fémgyűrűket és gondosan átgondolt tereket használtak, lehetővé téve az egyes darabok önmagukban vagy kombinálva.

Natalie nem akarta, hogy a gyűjtemény szó szerint egy válásról, bosszúról vagy az újrakezdésről szóló történet legyen.