Délután újra elmondta a szárítógép alatti vágás és hullámzás előtt, elég hangosan, hogy az egész sor szék hallja. Egy barátom a templomi kórusból szó szerint elmondta nekem aznap este, mert úgy gondolta, valakitől kellene hallanom ezt, aki szeret. Harleen évek óta szedi magának azokat a fiókokat. Az én Christám végül feladta őt. A 22 éve dolgozó fodrászom péntek reggel hívott, és megszólította az állandó időpontomat, mondván, hogy túlvan foglalva, pedig soha életében nem volt ilyen.

Egy nő, akivel egy évtizeden át ültem a templomban, átkelt a Fourth Streeten, hogy elkerüljön, majd úgy tett, mintha egy parkolóórát nézne. Nem hívtam vissza senkit. Nem vitatkoztam a postán, és nem írtam levelet az újságnak. Twila a szavait használta, én pedig a sajátomat. Sok teremben ültem már olyan emberekkel, akik először beszélnek, és általában kifogynak a szavakból a vége előtt.

A csend valamibe kerül, és azon a héten a városom nagy részét elveszítette. Pénteken este 7:40-kor megszólalt a tabletem. Kaye volt az. Kilenc éves, és úgy gépel, ahogy beszél, írásjelek nélkül. Nagyi, elloptad a fegyvert?

Lassan gépeltem le, hogy minden szót jól csináljak. Nem, drágám. Megtaláltam a táskámban. Odaadtam a rendőrségnek. A három kis pont megjelent, eltűnt, majd újra megjelent.

Rendben, hiányzol. A tabletet az ölemben ültem, amíg a képernyő el nem sötétült. A leltár hétfőn, 21-én történt, azon a napon, amikor eredetileg ütemezték. Elwood két igazgatósági tagot hozott be, és kölcsönkért egy registart a múzeumból, amely egy megyével arrébb volt, hogy senki ne mondhassa, hogy a gróf megsült. Nem engedtek be az épületbe.

Egész nap otthon töltöttem egy sütő tisztításával, ami már 17:40-kor tiszta volt. Elwood hívott. 19 – mondta. Úgy mondta, mint egy orvos, aki az eredményt olvassa. 19 tárgy hiányzott a tanulmánygyűjteményből, ami 19 üres sziluettet jelentett a szürke habban.

Három a fiókban volt, 14-en a pisztolyt is beleszámítva, a bizonyítékok szobájában ültek. További 16 szórva hevert más fiókokban. Volt valamelyikük kijelentkezve? Egyet sem. Aztán mesélt az igazgatótanács tagjairól.

Az egyikük, egy nyugdíjas bankár, aki mindig Harleen-nek hívott, lenézett arra az üres habra, és azt mondta: “Nos, 39 évig volt kulcsa.” A másik nem vitatkozott vele. A múzeum biztosítója kérte a rendőrségi jelentést, és rutinszerűen külön akart kihallgatni. Értettem. Ugyanezt tettem volna Elwood székében. Aztán meglepett.

Harleen, azt szeretném, ha ezt a listát nem gyanúsítottként, hanem registarként néznéd. Elwood a tanács, tudom, mit gondol a bizottság. Senki élő nem ismeri ezt a gyűjteményt úgy, mint te. Küldd el. E-mailben a 552-es számra küldte.

19 sor volt, mindegyikben egy hozzáférési szám, egy objektum neve, egy fiók és az utolsó kezelés dátuma. Egyszer olvastam, mint egy nőt, akinek a városa hátat fordított neki. Aztán újra elolvastam registarként. Íme, mit lát egy regiszter 19 sorban. Minden tárgy azon a listán elég kicsi volt ahhoz, hogy egy kabátzsebbe csúsztasson, és mindegyik eladható.

Volt egy reggeli bross, egy szemüveges tok, egy ezüst zsebóra és egy lőporos kürt. Volt egy színező típus egy bőr tokban, egy gyerek ón csésze, és egy öntöttvas játék tűzoltóautó, amelyből 1912 óta hiányzott egy kerék. Semmi sem volt nagy, semmi nem csúnya, és semmi sem volt papírból. És mindegyik a 9-től a 16-os fiókokig került elő.

2025 tavaszán a múzeum a 9-16-os fiókokat új habmá alakította át, ami ötmillió projekt. Tisztán emlékeztem rá, mert nagyon büszke voltam arra, aki csinálta. Kedden reggel felhívtam Lwoodot, és feltettem neki egy kérdést. akit 2025 márciusa és júliusa között a 9-6-os fiókok újratelepítésére osztottak be. Amíg vártam, előhúzta a projektfájlt. Sokáig csendben maradt.

Christa, mondta, csak Christa. Az a nyolc fiók öt hónapig egyedül volt neki. Minden darabot levágott az új habból. Pontosan tudta, mely tárgyakat senki sem keresi majd a következő teljes leltárig. Volt még valami, amit tudtam.

És már előző este elmondtam a nyomozónak, közvetlenül Elwood hívása után. Twila Truax 20 évig tartotta a 41-es standot a megyei őszi antik kiállításon. Az a kancsókukorica melletti van. Még aznap este megnéztem a dátumot a barkácsbolt hirdetőtáblájára tűzött szórólapot. A koncert szombaton, 26-án volt, 5 nap múlva.

Akkor szükségünk lesz valakire. A nyomozó azt mondta: “Ki tudja, mi a miénk?” Szerdán 4:30-kor Garrick teherautója behajtott a kocsifelhajtómba. A többi gyerek holmijáért jött. Christa vele jött, és gyanítom, hogy annyira bánta, hogy ne tette volna, mint én. Garrick dobozokat cipelt, és nem nézett rám.

11-szer ment fel és le a lépcsőn, összesen hat szót mondott, és ezek közül három az volt: “Hol a kazetta?” Christa a garázsban talált rám, ahol szeptemberben úgy tettem, mintha váloganám a karácsonyi fényeket. Péntekig felszámítanak a vádat – mondta. Anyának van egy barátja a bíróságon. Akkor pénteken találkozunk. Ott állt karba tett kézzel.