Előbb megmondtam nekik, hol keressenek, mielőtt én néztem volna. A réz gallér belsejében, a belső peremen, a dugóval szemben, azt írtam, hogy piros hatos, egy pont és egy nyolcas. Elég hangosan mondtam, hogy mind a 40 ember hallja. Aztán hátraléptem, és a kesztyűs kezeimet az oldalamon tartottam. A helyettes a saját kesztyűjében vette fel a kürtjét.
A zseblámpáját a gallérba mutatta, és lassan negyed hüvelykről negyed hüvelykre forgatta a kürtöt, majd megállt. 6,8 nyolc,” mondta pirosban. Egy morajlás hasított végig a tömegen, mint a szél a száraz kukoricán. Havamp nyomozó lefotózta a nyakörvet, aztán az árcédulát, majd az én oldalamat a helyszínfájlból, amin egy kis rajz volt egy kürtről, amelyen egy nyíl mutatott a gallérba. Az oldal 1988-as keltezésű volt.
A tinta szélei barnára fakultak, de a nyíl 38 éve nem mozdult. Twila nevetett. Nem volt jó nevetés. Véletlen egybeesés? Azt mondta: “Ohióban száz ilyen kürt van.” “Vannak?” Azt mondtam.
“Akkor a következő is véletlen lesz.” “Te magad jelölted meg az imént.” “Nem nyúltam hozzá,” kérdezte Twi a helyettest. A helyettes még csak fel sem nézett. “Nem érintette meg.” “Figyeltem a kezét,” mondta a VFW sapkás férfi. “Semmihez sem nyúlt.” Twa arca rózsaszínből vörösbe váltott. Felkapta az asztalon lévő következő tárgyat, és felém nyújtotta.
Akkor csináld ezt, Miss Expert. Ez egy reggeli bross volt, fekete ovális arany díszítéssel, üveg alatt fonott barna hajtincsel. Ehhez sem volt szükségem az oldalaimra. A csípős hátulja, mondtam, nagyon kicsi. 62.1.
A helyettes a lámpája alatt forgatta meg. 62.1. Valaki mögöttem azt mondta: “Hát, én leszek.” Ezután lassan lementem az asztalon, és soha nem nyúltam semmihez. Megneveztem egy helyet, amit a helyettes megkeresett, és a nyomozó lefotózta a bal oldali lap zsanérjában lévő réz szemüvegtartót. Ott volt az ezüst zsebóra, amelynek horpadása a korona közelében a tok hátoldalán volt, és amit a helyettes körmével kellett kinyitni.
Ott, a színező betű a kis bőrtokjában, egy fiatal katona, aki egyik kezével egy széken pihen a bársonypárna sarkában, jobb alsó sarokban. Christa még mindig szorongatta a dobozt, amiből a doboz jött, így a helyettes óvatosan kiemelte a dobozt a karjaiból. Ott, a gyerek óncsészéje a markolat alatt, ahol találkozik a testtel. Ott a öntöttvas játék tűzoltóautó kereke hiányzik a létratartó belsejében. Ott.
Ez hét tárgyat, hét második számot és hét árcédulát jelentett. Ez összesen 3 240 dollárt tett ki. Aztán Twilight Shaking most még egy brossot tolt rám a bársonyon. Fekete zománc volt arany szegéllyel, nagyon hasonlóan az elsőhöz. És ez is, ez a tiéd is?
Hosszasan néztem anélkül, hogy hozzányúltam volna. Nem, azt mondtam, az nem a miénk. A horgászcsali hangosan nevetett. Most engedélyezett neked egyet, Twila. Lehet, hogy ez volt a legfontosabb dolog, amit egész reggel mondtam.
Egy hazug mindent magának tart, ami az asztalon van. Nem akartam egyetlen tárgyat sem, ami nem a megyéhez tartozik. Csak az igazságot akartam visszakapni a fiókjaiba. Ekkor tört össze Christa. Tudja, hol vannak a jelek, mert ő tette oda azokat.
Hangja magasra és vékonyra váltott, egészen a kancsókukoricáig terjedt. Ő már járt nálunk. Bármikor megtehette volna. Áh. Bud Kinnaman kivette az olvasószemüvegét a kötényéből, és felvette, mintha segítene neki kimondani.
Fiatal hölgyem, ezt a folyosót tegnap este 9-kor zárták be. Csak Fairboard kulcsok. Senki sem jött be. Aztán korábban is megtette. Christa otthon sírt.
A reptéren kellett volna lennie. Elvileg annak kellett volna lennie. Megállt. Olyan csend volt, hogy hallottam, ahogy a kettlecorn pattog az északi ajtónál, mint egy lassú taps valakitől, aki még nem döntött el. Három napja egy szót sem szóltam Christához. Ránéztem a nyomozóra, aki egy apró bólintással válaszolt.
Christa, azt mondtam: “Vasárnap, 13-án 8:34-kor felhívtad Lwoodot. Azt mondtad, hogy a reptéren kaptak el.” Rám nézett. Senkit sem kaptak el. Senki sem mondott neked pisztolyról. Ki mondta, hogy pisztoly volt?
Láttam, hogy elkezdte Christát. Twila azt mondta: “Ne beszélj.” “Azt mondtad a nyomozónak, hogy láttad, hogy 9-kor bepakoltam,” mondtam. “De éjfélkor az ajtómban álltál. Ébren voltam, Christa. Minden szót hallottam.” A következő részt halkan mondtam, és azt hiszem, ezért hallotta mindenki.
A kézipoggyászában van. Christa kinyitotta a száját, de semmi sem jött ki belőle. Hoveramp nyomozó nem szólt semmit. Elővett egy papírlapot a mappájából, és laposan a zöld bársonyra tette közvetlenül a porhorn mellé. Ez volt az augusztusi hirdetés nyomtatott kinyomtatványa.
Twila hátsó verandája. Kétlövetű zsebpisztoly körülbelül 1866-ból. 1 450 dollár augusztus 8-án került közzé. eladó által szeptember 11-én 10:14-kor befejezve. És a fényképen a pisztoly alatt az áll: “Ugyanaz a zöld bársony, amin most a kezeink pihentek.” Az egyik kereskedő halkan fütyült. “Augusztusban árultad,” mondta a nyomozó Twilának, “mielőtt bárki észrevette volna, hogy eltűnt.” Twila nem fordult a nyomozónak. Ő ellenem fordult.
“Egy kard miatt tönkretettél,” kiáltotta. “Kard?” Öt évig nevetnek az emberek a hátam mögött. Ez egy reprodukció volt, Twilight. Csak azt mondtam, mi az. Mindig azt mondod, mi az.






