Kereskedelmi repülőgépek mellett repült a kiképzési gyakorlatok során, és tudta, hogy katonai elfogások több okból is előfordulhatnak. Egy civil repülőgép talán nem válaszol rádióhívásokra. Lehet, hogy vészkódot küld. Lehet, hogy aggodalom van a repülési útvonala vagy a legénység állapota miatt.

De a harcos közelsége aggasztotta.

Úgy helyezték el, ahol az utasok tisztán láthatták.

Egy második árnyék áthaladt az ellentétes ablakokon.

Rebecca megfordult.

Egy másik F-22 foglalt helyet a Boeing bal szárnyánál.

Két harcos.

Koordinált elfogás.

Az elméje elkezdte rendezni a lehetőségeket, mielőtt tudatosan felismerte volna, mit csinál.

Rádióhiba. Egy transzponder probléma. Egy vészhelyzeti kijelentés, ami még nem jutott el a kunyhóhoz.

Vagy valami sokkal rosszabb.

Rebecca ismét megvizsgálta az ablakához legközelebbi repülőgépet. Az azonosító jelzései láthatóvá váltak, ahogy a pozícióját állította.

FF.

Előrehajolt.

Ezek a levelek a Langley-i Első Vadászszárnyhoz tartoztak.

Az egysége.

A farokjelzés alatt a kisebb azonosító számokat kereste.

Amikor felismerte őket, a szája kiszáradt.

Ismerte azt a gépet.

Ő maga repült vele kevesebb mint egy hónappal korábban.

És tudta, hogy a pilóta valószínűleg a pilóta pilótafülkéjében tartózkodik.

Samuel Hayes őrnagy.

A hívójele Grizzly volt.

Samuel volt a repülésvezetője, a mentora, és az egyik legfegyelmezettebb tiszt, akivel valaha dolgozott. Híres volt arról, hogy pontosan követi az eljárásokat, még akkor is, ha a körülmények miatt kellemetlenek voltak.

Nem volt az a férfi, aki vakmerően improvizált.

Ha Samuel Hayes egy kereskedelmi utasszállító repülőgépet fogott el, akkor volt oka rá.

És ha azt hitte, hogy a sík veszély, a barátság nem változtatná meg a kötelességén.

Rebecca egyre növekvő aggodalommal figyelte a Raptort.

Egy pillanatra elgondolkodott, vajon Samuel tudja-e, hogy a fedélzeten van.

Természetesen nem.

A szabadsága adminisztratív jellegű volt. Magánúton utazott, kimerült turistának öltözve.

A kinti pilóták számára a 408-as járat egyszerűen egy civil repülőgép volt, amely katonai beavatkozást igényelt.

Rebecca mögött egyre hangosabb suttogás lett.

Más utasok észrevették a vadászgépeket.

Egy nő a folyosó túloldalán eltakarta a száját. Egy férfi a következő sorban félúton állt a helyénél, mielőtt egy légiutas-kísérő utasította őt vissza.

Valaki sírni kezdett.

A fegyveres katonai repülőgépek ilyen közel az ablakaikhoz a látványa a zavart félelemmé változtatta.

Rebecca kioldotta a biztonsági övét.

Dennis felé fordult.

“Mit csinálsz?”

“Beszélnem kell a legénységgel.”

“Nem szabad felkelned.”

Belépett a folyosóba.

Dennis a kapucnis pulóverének ujjához nyúlt.

“Hé, hölgyem, ülj le.”

Rebecca kihúzta a karját.

“Engedd el.”

Valami a hangjában arra késztette, hogy visszahúzza a kezét.

Előrelépett, egyik kezét a támlákhoz tartva az egyensúly érdekében. A Boeing síkszinten repült, de mozgása kissé egyenetlennek tűnt.

Az előretolt konyha közelében egy fiatal légiutaskísérő állt, aki mikrofont tartott.

Névkitűzője Khloe Davis néven azonosította.

Khloe ijedtnek tűnt, annak ellenére, hogy profi egyenruhája és gondosan rendezett haja volt. Próbálta megnyugtatni az utasokat, de a kabinban növekvő zaj elárasztotta.

“Asszonyom, azonnal vissza kell térnie a helyére.”

Rebecca megállt előtte.

“A nevem Rebecca Jenkins kapitány.”

Khloe az utasokra pillantott.

“Kapitány, sajnálom, de mindenkinek ülnie kell.”

“Az Egyesült Államok Légierője,” folytatta Rebecca.

Elővette a pénztárcáját, kinyitotta, és bemutatta katonai igazolványát.

“Vadászpilóta vagyok, akit a Langley-i Első Vadászszárnyhoz osztottak be. A kinti sugárhajtású gépek az én egységemből vannak.”

Khloe lenézett az igazolványra.

Aztán Rebecca kapucnis pulóverére nézett.

Aztán vissza a kártyához.

“Velük vagy?”

“Most veled vagyok.”

Rebecca elrakta a pénztárcát.

“Tudnom kell, mi történik a pilótafülkében. Felkeresték veled a pilótákat? Valaki vészhelyzetet hirdetett?”

Khloe megrázta a fejét.

“Nem. Semmi.”

“A kapitány tett bejelentést?”

“Nem.”

“Mi a helyzet a pilótafedélzeti interkommal?”

Khloe nyelt egyet.

“Abbahagyta a működést. Nem sikerült elérnünk őket.”

“Mióta?”

“A leszállás előtt. Az első probléma után próbáltunk hívni, de senki sem válaszolt.”

Rebecca az előre tartó fal felé nézett.

Egy hirtelen, szándékos lezuhanás, majd a kommunikáció teljes elvesztése nem volt megnyugtató kombináció.

“Próbáltad a vészhelyzeti hozzáférési rendszert?”

Khloe habozott.

Mielőtt válaszolhatott volna, egy másik légiutaskísérő sietett előre.

Jessica az első osztályú részlegen dolgozott. Az egyenruhája borral foltos volt, amit a repülőgép hirtelen leszállása során kiöntött, és gyorsan lélegzett.

“Próbáltam,” mondta Jessica.

Rebecca szembeszállt vele.

“Mondd el pontosan, mi történt.”

“A pilótafülke ajtajához mentem. Beírtam a vészhelyzeti hozzáférési kódot. A rendszer indította el a folyamatot, de aztán megváltozott a fény.”

“Mire?”

“Vörös.”

Jessica ujjai szorosabban szorították a közeli szék szélét.

“Azt írta, hogy hozzáférés megtagadva.”

Rebecca rámeredt.

A megerősített pilótafülke ajtaját úgy tervezték, hogy az illetéktelen személyeket távol tartsa, de a személyzet vészhelyzeti eljárásai arra is szolgáltak, hogy kezeljék azokat a helyzeteket, amikor a pilóták cselekvővé válnak.

A hozzáférési szekvenciában történt tagadás aggasztó lehetőséget vetett fel.

Valaki a repülőfedélzetben lehet, hogy szándékosan megtagadja a belépést.

“Mutasd meg,” mondta Rebecca.

Khloe és Jessica vezették át az első kabinon.

Mögöttük az utasok még mindig kiabáltak kérdéseket. Dennis visszatért a helyére, de Rebecca látta, hogy figyeli a haladását.

Az első konyha keskeny és fényesen megvilágított volt. Egy szolgálati kocsi állt a fal közelében. A fűtött légitársasági étel illata megmaradt a kiömlött kávé élesebb illata alatt.

Az elején állt a pilótafülke ajtaja.

Nehéz volt, megerősített, és úgy tervezték, hogy ellenálljon az erőszakos belépésnek.