Rebecca odalépett hozzá.
“Cole kapitány?”
Határozottan kopogott.
“Első tiszt, Bradley?”
Nincs válasz.
“Itt Rebecca Jenkins kapitány, az Egyesült Államok Légierejétől. Nyisd ki az ajtót.”
Az egyetlen válasz a törzsön kívüli folyamatos levegő rohama volt.
Jessica a hozzáférési panel felé lépett.
“Próbáld meg újra a beavatkozást,” mondta Rebecca.
Jessica bevitte a kódot.
Egy jelző világított.
Vártak.
Rebecca az ajtón tartotta a tekintetét, figyelve a túloldalról érkező mozgást.
Teltek a másodpercek.
Aztán megváltozott a jelző.
Piros.
Hozzáférés megtagadva.
Jessica hátralépett.
Rebecca a zárt ajtóra nézett.
“Valaki talán tart minket.”
Khloe az ablakok felé pillantott.
“Miért tennék ezt a pilóták?”
“Nem tudom.”
Rebecca bárcsak jobb választ tudna volna.
Ekkor hirtelen egy szemüveg söpört végig az előablakokon.
A kint lévő Raptor megváltozott a helyzetén, fényeit használva felkeltette a figyelmet.
Jessica felemelte a kezét, hogy eltakarta a szemét.
“Mit csinál?”
“Próbálok választ kapni.”
Rebecca figyelte, ahogy a vadász visszatér a formációba.
Az elfogás egyre fokozódt.
Ismerte Samuel képzését. Tudta, hogy a hadsereg nem adna meg jogtalan jeleket határozatlan időn át, ha a parancsnokság úgy véli, hogy a repülőgép komoly fenyegetést jelent.
Azt is tudta, hogy senki az utasfülkében nem tudja megmagyarázni, miért nem követi a Boeing az utasításokat.
Rebecca Khloe felé fordult.
“Mi volt a tervezett útvonal, miután elértük a partot?”
“Folytatnunk kellett volna New York felé.”
“És mit mutatott az utastérkép, mielőtt abbahagyta a frissítést?”
Khloe összevonta a szemöldökét.
“Úgy tűnt, megfordultunk. Elég sokat, valójában.”
“Melyik irányba?”
“Délnyugat, azt hiszem.”
Rebecca megnézte a rendelkezésre álló irányinformációkat a kabin válaszfalánál.
A repülőgép olyan útvonalon haladt, amely úgy tűnt, nem egyezett a New York-i tervezett megközelítéssel.
Ha fenntartják, a virginiai partvidék érzékeny katonai területei felé is eljuttathatja őket.
A kombináció egyértelműen veszélyes volt.
Egy nagy polgári repülőgép, nincs megbízható kommunikáció, nincs elegantó jelek betartása, és az amerikai katonai létesítmények felé vezető útvonal.
A repülést figyelő hatóságok számára a repülőgép szándékos fenyegetésnek tűnhet.
Rebecca ismét a pilótafülke ajtaja felé fordult.
“Bejutnunk kell.”
Jessica a megerősített paneleket nézte.
“Hogyan?”
Rebecca tudta, hogy az ajtót kifejezetten az erőszak ellenállására tervezték. Semmilyen rúgás vagy vállnyomás nem oldotta meg a problémát.
Megvizsgálta a kongássa elérhető vészhelyzeti felszerelést.
“Hol van a balta?”
Khloe egy biztonságos rekeszre mutatott.
Rebecca elővette, és megvizsgálta az ajtó melletti zárházat.
Megértette, hogy a külső berendezések károsítása bizonytalan és veszélyes. Lehet, hogy semmit sem ért el. Ez nehezebbé teheti a hozzáférést.
De a legénység nem reagált, a repülőgép a megváltoztatott irányon maradt, és a katonai elfogás fokozódott.
Úgy döntött, megpróbálja.
Az első csapás megrongálta a külső házat.
A hang olyan hangos volt, hogy Jessica összerezzent.
Rebecca megigazította a pozícióját, és újra lecsapott.
A panel megrepedt, feltárva a szerkezet egy részét alatta.
Jessica sietve keres valamit, ami segíthet eltávolítani a sérült takarót.
Amikor visszatért egy masszív eszközzel a konyhából, Rebecca azzal dolgozta ki a laza részeket.
A folyamat kínos volt a szűk térben.
Nem volt illúziója, hogy egy billentyűzet eltörése varázsütésre kiszabadítana egy megerősített pilótafülke ajtaját. A tényleges zármechanizmus védett maradt, és a vészhelyzeti berendezéseket soha nem szánták arra, hogy könnyű hozzáférést biztosítson.
Mégis továbbra is próbálta elérni a sérült házat.
Egy éles fémes hang hallatszott az ajtón belülről.
Rebecca megállt.
Egy pillanatra mindhárom nő mozdulatlanul állt.
Aztán újabb hang hallatszott.
Egy tompa ütközés.
Valami megkaparzott a belső padlón.
Rebecca közelebb lépett.
“Halló?”
Egy halk hang válaszolt rá.
Úgy hangzott, mintha valaki küzdene a mozgással.
“Hallasz engem?”
Egy szünet következett.
Aztán a belső zár elmozdult.
Rebecca előrelépett.
Az ajtó egy pillanatra kinyílt.
Valaki a túloldalon elengedte.
Félretette a vészfelszerelést, megragadta az ajtó nehéz szélét, és húzta.
A nyílás kiszélesedett.
És Rebecca meglátta a repülőfedélzetet.
William Bradley első tiszt a küszöb közelében feküdt a padlón.
Fehér egyenruhája foltos volt, és úgy tűnt, súlyos fejsérülést szenvedett. Az egyik kar továbbra is kinyújtva maradt az ajtókilincs felé.
Rebecca azonnal mellé térdelt.
“Bradley? Hallasz engem?”
A szemhéja megmozdult.
Megnézte a pulzusát.
Gyenge volt, de jelen volt.
“Élsz,” mondta. “Maradj velem.”
Bradley próbált megszólalni.
A hangja alig volt hallható.
“Nem tudtam megállítani.”
Rebecca közelebb hajolt.
“Mit állítsunk meg?”
Tekintete a pilótafülke felé vándorolt.
“Nem tudtam megállítani.”
Rebecca átnézett rajta.
Richard Cole kapitány a bal ülésen maradt bekötözve.
Kezei mozdulatlanul pihentek az ölében. A szeme nyitva volt, de nem reagált a körülötte lévő zajra vagy mozgásra.
Egy üres fecskendő feküdt a lába mellett.
Rebecca a kapitány felé lépett.
“Cole kapitány?”
Nincs válasz.
Megnézte.
Nem voltak élet jelei.
Visszatért Bradley-be.
“Mi történt itt?”
Bradley nehezen formálta meg a szavakat.
“Cole bezárta az ajtót.”
Rebecca várt.
“Magának injektálta.”
Légzése egyenetlenné vált.
“Aztán megütött a tűzoltóval.”
Rebecca a pilótafülke falán rögzített felszerelés felé nézett.
Berendezéshibara számított, esetleg orvosi vészhelyzetre, vagy valakire, aki erőszakkal belépett a repülőfedélzeten.
Ehelyett az első tiszt maga a kapitány által hozott lépéseket írta le.
“Volt itt még valaki?” kérdezte.
Bradley gyengén megrázta a fejét.
“Senki.”
A szeme lehunyta.
Rebecca újra ellenőrizte a pulzusát, és Khloe-t hívta.






