Rebecca odalépett hozzá.

“Cole kapitány?”

Határozottan kopogott.

“Első tiszt, Bradley?”

Nincs válasz.

“Itt Rebecca Jenkins kapitány, az Egyesült Államok Légierejétől. Nyisd ki az ajtót.”

Az egyetlen válasz a törzsön kívüli folyamatos levegő rohama volt.

Jessica a hozzáférési panel felé lépett.

“Próbáld meg újra a beavatkozást,” mondta Rebecca.

Jessica bevitte a kódot.

Egy jelző világított.

Vártak.

Rebecca az ajtón tartotta a tekintetét, figyelve a túloldalról érkező mozgást.

Teltek a másodpercek.

Aztán megváltozott a jelző.

Piros.

Hozzáférés megtagadva.

Jessica hátralépett.

Rebecca a zárt ajtóra nézett.

“Valaki talán tart minket.”

Khloe az ablakok felé pillantott.

“Miért tennék ezt a pilóták?”

“Nem tudom.”

Rebecca bárcsak jobb választ tudna volna.

Ekkor hirtelen egy szemüveg söpört végig az előablakokon.

A kint lévő Raptor megváltozott a helyzetén, fényeit használva felkeltette a figyelmet.

Jessica felemelte a kezét, hogy eltakarta a szemét.

“Mit csinál?”

“Próbálok választ kapni.”

Rebecca figyelte, ahogy a vadász visszatér a formációba.

Az elfogás egyre fokozódt.

Ismerte Samuel képzését. Tudta, hogy a hadsereg nem adna meg jogtalan jeleket határozatlan időn át, ha a parancsnokság úgy véli, hogy a repülőgép komoly fenyegetést jelent.

Azt is tudta, hogy senki az utasfülkében nem tudja megmagyarázni, miért nem követi a Boeing az utasításokat.

Rebecca Khloe felé fordult.

“Mi volt a tervezett útvonal, miután elértük a partot?”

“Folytatnunk kellett volna New York felé.”

“És mit mutatott az utastérkép, mielőtt abbahagyta a frissítést?”

Khloe összevonta a szemöldökét.

“Úgy tűnt, megfordultunk. Elég sokat, valójában.”

“Melyik irányba?”

“Délnyugat, azt hiszem.”

Rebecca megnézte a rendelkezésre álló irányinformációkat a kabin válaszfalánál.

A repülőgép olyan útvonalon haladt, amely úgy tűnt, nem egyezett a New York-i tervezett megközelítéssel.

Ha fenntartják, a virginiai partvidék érzékeny katonai területei felé is eljuttathatja őket.

A kombináció egyértelműen veszélyes volt.

Egy nagy polgári repülőgép, nincs megbízható kommunikáció, nincs elegantó jelek betartása, és az amerikai katonai létesítmények felé vezető útvonal.

A repülést figyelő hatóságok számára a repülőgép szándékos fenyegetésnek tűnhet.

Rebecca ismét a pilótafülke ajtaja felé fordult.

“Bejutnunk kell.”

Jessica a megerősített paneleket nézte.

“Hogyan?”

Rebecca tudta, hogy az ajtót kifejezetten az erőszak ellenállására tervezték. Semmilyen rúgás vagy vállnyomás nem oldotta meg a problémát.

Megvizsgálta a kongássa elérhető vészhelyzeti felszerelést.

“Hol van a balta?”

Khloe egy biztonságos rekeszre mutatott.

Rebecca elővette, és megvizsgálta az ajtó melletti zárházat.

Megértette, hogy a külső berendezések károsítása bizonytalan és veszélyes. Lehet, hogy semmit sem ért el. Ez nehezebbé teheti a hozzáférést.

De a legénység nem reagált, a repülőgép a megváltoztatott irányon maradt, és a katonai elfogás fokozódott.

Úgy döntött, megpróbálja.

Az első csapás megrongálta a külső házat.

A hang olyan hangos volt, hogy Jessica összerezzent.

Rebecca megigazította a pozícióját, és újra lecsapott.

A panel megrepedt, feltárva a szerkezet egy részét alatta.

Jessica sietve keres valamit, ami segíthet eltávolítani a sérült takarót.

Amikor visszatért egy masszív eszközzel a konyhából, Rebecca azzal dolgozta ki a laza részeket.

A folyamat kínos volt a szűk térben.

Nem volt illúziója, hogy egy billentyűzet eltörése varázsütésre kiszabadítana egy megerősített pilótafülke ajtaját. A tényleges zármechanizmus védett maradt, és a vészhelyzeti berendezéseket soha nem szánták arra, hogy könnyű hozzáférést biztosítson.

Mégis továbbra is próbálta elérni a sérült házat.

Egy éles fémes hang hallatszott az ajtón belülről.

Rebecca megállt.

Egy pillanatra mindhárom nő mozdulatlanul állt.

Aztán újabb hang hallatszott.

Egy tompa ütközés.

Valami megkaparzott a belső padlón.

Rebecca közelebb lépett.

“Halló?”

Egy halk hang válaszolt rá.

Úgy hangzott, mintha valaki küzdene a mozgással.

“Hallasz engem?”

Egy szünet következett.

Aztán a belső zár elmozdult.

Rebecca előrelépett.

Az ajtó egy pillanatra kinyílt.

Valaki a túloldalon elengedte.

Félretette a vészfelszerelést, megragadta az ajtó nehéz szélét, és húzta.

A nyílás kiszélesedett.

És Rebecca meglátta a repülőfedélzetet.

William Bradley első tiszt a küszöb közelében feküdt a padlón.

Fehér egyenruhája foltos volt, és úgy tűnt, súlyos fejsérülést szenvedett. Az egyik kar továbbra is kinyújtva maradt az ajtókilincs felé.

Rebecca azonnal mellé térdelt.

“Bradley? Hallasz engem?”

A szemhéja megmozdult.

Megnézte a pulzusát.

Gyenge volt, de jelen volt.

“Élsz,” mondta. “Maradj velem.”

Bradley próbált megszólalni.

A hangja alig volt hallható.

“Nem tudtam megállítani.”

Rebecca közelebb hajolt.

“Mit állítsunk meg?”

Tekintete a pilótafülke felé vándorolt.

“Nem tudtam megállítani.”

Rebecca átnézett rajta.

Richard Cole kapitány a bal ülésen maradt bekötözve.

Kezei mozdulatlanul pihentek az ölében. A szeme nyitva volt, de nem reagált a körülötte lévő zajra vagy mozgásra.

Egy üres fecskendő feküdt a lába mellett.

Rebecca a kapitány felé lépett.

“Cole kapitány?”

Nincs válasz.

Megnézte.

Nem voltak élet jelei.

Visszatért Bradley-be.

“Mi történt itt?”

Bradley nehezen formálta meg a szavakat.

“Cole bezárta az ajtót.”

Rebecca várt.

“Magának injektálta.”

Légzése egyenetlenné vált.

“Aztán megütött a tűzoltóval.”

Rebecca a pilótafülke falán rögzített felszerelés felé nézett.

Berendezéshibara számított, esetleg orvosi vészhelyzetre, vagy valakire, aki erőszakkal belépett a repülőfedélzeten.

Ehelyett az első tiszt maga a kapitány által hozott lépéseket írta le.

“Volt itt még valaki?” kérdezte.

Bradley gyengén megrázta a fejét.

“Senki.”

A szeme lehunyta.

Rebecca újra ellenőrizte a pulzusát, és Khloe-t hívta.