“Megpróbálom visszaszerezni az irányítást.”
“Tudod ezt repülni?”
Rebecca a hangszerekre pillantott.
“Megpróbálom.”
A válasz egyszerűsége jobban megijesztette Khloe-t, mint egy magabiztos beszéd.
Visszatért Bradley-be.
Rebecca megvizsgálta a rendelkezésre álló elektromos vezérlőket, valamint a repülőgép kommunikációs és repülésmenedzsment funkcióihoz kapcsolódó rendszereket.
Elkezdte elszigetelni azt a látszólag kompromittált hálózatot.
Az első változtatások figyelmeztető üzeneteket eredményeztek.
A következő több kijelző is villogását okozta.
A pilótafülke lámpái elhaltak.
Figyelmeztető riasztások sorozata szólt.
Rebecca folytatta, tudva, hogy minden kikapcsolt rendszer csökkentette a rendelkezésére álló információkat.
Ezután az elsődleges digitális repülési kijelzők elsötétültek.
A figyelmeztetés, ami lekötötte a figyelmét, velük együtt eltűnt.
A pilótafülke hirtelen másnak tűnt.
Az elektronikai állandó háttérzúgás eltűnt, helyét a motorok mélyebb zúgása és a szél folyamatos rohama vette át.
Riasztás szólt.
Az automata pilóta leállt.
A repülési irányítás romlott.
Rebecca visszatért a kapitányi székbe, és elfoglalta az irányítóoszlopot.
A repülőgép orra kezdett besüllyedni.
Visszahúzódott.
Ezúttal a vezérlők reagáltak, de a mozgás nehéz és nehéz volt.
Az automatizált segítség, amely általában a hatalmas repülőgépek kezelésében segített, elveszett.
Rebecca felhúzta a lábát, és folytatta a húzást.
A horizont kissé stabilizálódott.
Rápillantott a rendelkezésre álló várakozó műszerekre, magasság, sebesség és tartás információit keresve.
A repülőgép már nem követte ugyanazokat a zárt parancsokat.
Ez volt a jó hír.
A rossz hír az volt, hogy most már súlyosan romlott vezérlőrendszerekre támaszkodott, és sokkal kevesebb védelem volt a rossz kezelés ellen.
Rebecca visszanyert bizonyos mértékű hatalmat a repülőgép felett.
De egy veszélyesen instabil gépet is örökölt.
A fejhallgatóért nyúlt.
“Grizzly, elkülönítettem az adatkapcsolatokat. A számítógépek leálltak. Próbálok kézzel repülni.”
Samuel azonnal válaszolt.
“Hét perc, Wraith.”
Rebecca megnézte az iránytű adatait.
A repülőgép még mindig a part felé tartott.
“Látod az irányomat?”
“Igen. Még mindig ugyanazon az útvonalon vagy.”
“Próbálok megváltozni.”
Nyomást gyakorolt a vezérlőkre.
A Boeing csak enyhén reagált.
Jelenlegi sebességén a vezérlőfelületekre ható fizikai terhelések óriási értékek voltak.
Rebecca egy sokkal nagyobb repülőgéppel harcolt, mint bármi, amit valaha repült.
Balra kellett fordulnia, távol a szárazföldtől.
De az irányító erők túl sok volt neki egyedül.
Erősebben húzott.
A karjai izmai remegni kezdtek.
Hallotta a saját légzetében a feszültséget.
Az ablakon kívül közeledett a virginiai partvonal.
A Raptor a közelben maradt.
Rebecca elképzelte, hogy Samuel ugyanazokat a tájékozódási információkat nézi, figyeli a visszaszámlálást, és várja a fordulatot, ami talán soha nem jön.
Újra próbálkozott.
A repülőgép alig mozdult.
Aztán hang hallatszott a pilótafülke ajtajából.
“Segíthetek.”
Rebecca megfordult.
Dennis Miller ott állt.
Az inge gyűrött volt, a nyakkendője lazán lógott, és az arca elveszítette korábbi türelmetlenségét.
Annyira ijedtnek tűnt, hogy rosszul lett.
De egyenesen állt, nézte, ahogy küzd a vezérlőkkel.
Rebecca azonnal felismerte.
A végrehajtó képviselő a 14B helyről.
Az a férfi, aki mindenre panaszkodott.
Az a férfi, aki megragadta a kapucnis pulóverét, amikor segíteni próbált.
Az üres jobb oldali pilótaülés felé nézett.
“Mondd meg, mit tegyek.”
Rebeccának nem volt ideje megkérdőjelezni a szándékait.
“Ülj a megfelelő helyre.”
Dennis átmászott a pilótafülke küszöbén, kilépett a központi konzol mellett, és leült az első tiszti ülésbe.
A üres műszerkijelzőkre nézett.
“Mi történt mindennel?”
“Ne aggódj emiatt most.”
A vezérlőoszlopra mutatott.
“Tedd mindkét kezet a gúzra.”
Engedelmeskedett.
“Amikor elmondom, hátralépünk és balra dönünk együtt. Tartsd egyenletesen a nyomást. Ne engedd el, amíg nem mondom.”
Dennis nyelt egyet.
“Rendben.”
“Érted?”
“Igen.”
Rebecca egyenesen rá nézett.
“Szükségem lesz mindenre, ami nálad van.”
Bólintott.
A mikrofonért nyúlt.
“Grizzly, egy civil segít a jobb ülésen. Próbálunk kézi balra kanyarodni.”
“Hat perc, Wraith.”
Samuel hangja feszültnek tűnt.
Rebecca a pilótafülke ablakán nézett be.
A legközelebbi F-22 már a helyére került, és belső fegyvertere nyitva volt.
Elég jól tudott a repülőgépről ahhoz, hogy megértse a következményeket.
Samuel készen állt végrehajtani parancsait.
Minden időt adott neki, amit csak tudott.
“Ne kényszeríts ezre, Rebecca,” mondta halkan.
Szorosabban szorította a vezérlőoszlopot.
“Dolgozom rajta.”
Dennis felé fordult.
“Készen állsz?”
Bólintott.
Ujjpercei már elsápadtak a sötét vezérlők ellen.
“Háromnál.”
Rebecca határozottan megállta a lábát.
“Egy.”
Dennis mély levegőt vett.
“Kettő.”
Elkezdtek nyomást gyakorolni.
“Három. Húzd!”
Mindketten hátrahúzódtak, és balra fordították a vezérlőket.
Az ellenállás óriási volt.
Dennis morgott, vállai emelkedtek, miközben feszült a karjas ellen.
Rebecca arra koncentrált, hogy fenntartsa az együttes erőfeszítésüket.
A Boeing szerkezete nyikorgott.
A pilótafülke körülöttük rezegett.
Néhány másodpercig a horizont szinte változatlan maradt.
Dennis légzése szaggatotttá vált.
“Nem tudom—”
“Húzd tovább!”
Szorosabban markolta a fogását.
Rebecca figyelte a rendelkezésre álló hozzáállás információkat.
Enyhe változás jelent meg.
Aztán még egyet.
A horizont kint kezdett megdőlni.
Banki munkát végeztek.
Lassan, fájdalmasan a hatalmas repülőgép balra fordulni kezdett.
Rebecca a partvonalra figyelt.
Az orra elfordult a szárazföldtől.
Alig hitte el, hogy a mozdulat zajlik.
“Ennyi,” mondta Dennisnek. “Állj meg.”
Az arca izzadságtól nedves volt.
“Igen.”
Együtt tartották a kanyart.
A partvonal az oldalsó ablak felé csúszott, ahelyett, hogy közvetlenül előtte maradt volna.
Rebecca a mikrofonért nyúlt, anélkül, hogy elengedte volna az irányítását.
“Grizzly, nézd az irányomat. Fordulunk.”
Nincs válasz.
Folytatta a vezérlők használatát.
A csend elhúzódott.
Tíz másodperc telt el.






