Onnantól kezdve még jobban belevetettem magam a megoldások keresésébe. Ha valaki szakembert ajánlott, én is elmentem. Ha valaki diétáról beszélt, kipróbáltam. Catherine még türelmetlenebb volt, mint én.
Egy reggel megjelent egy hatalmas zacskónyi cuccsal, amit a konyhában ejtett el. Ezt egy gyógyítótól kaptam a Birksharsból. Azt mondják, csodákat művel, hogy sok nő teherbe esett ezzel az ital fogyasztásával.
Kinyitottam, és egy halom szárított gyökeret, gyógynövényeket és kérget láttam. Honnan jött ez, Catherine? Tudjuk egyáltalán, mi van benne? Sértődöttnek tűnt. Ez egy ősi gyógymód.
Ha mindent megkérdőjelezünk a tudományban, rosszul indulunk. Nem akartam vitatkozni. A következő napokban reggel 5-kor keltem, hogy főzzem azokat a keverékeket.
Keserű, átható szag árasztotta el a konyhát. Egy nap, amikor félúton ittam egy pohárt, rettenetes hányingerem lett, és berohantam a fürdőszobába hányni. Katalin az ajtóban bosszúsan csattant.
Annyi dráma egy kis pohár gyógynövény mellett. Megmostam az arcom, és kimentem.
“Nem vagyok hozzászokva az ízéhez. Felborította a gyomromat.”
“Valami nagyot elérni akarsz, áldozatokat kell hoznod,” jelentette ki. Csak igent mondtam. Derek, aki a folyosón kötötte meg a cipőjét, rám nézett, és ismét lehajtotta a fejét.
Nem védett meg. Nem tiltakozott. És azt sem mondta, hogy hagyjam abba az ivást. Azt hittem, azért maradt csendben, mert tiszteletből az anyja iránt. Még igazoltam is, azt gondolva, hogy a férfiak ügyetlenek, ha az anyós és a meny közötti konfliktusokról van szó.
De voltak pillanatok, amikor Lucy hozzáállása furcsának tűnt számomra. Amikor Catherine szóba hozta a gyerekeket, Lucy gyorsan témát váltott. Egy nap Catherine azt mondta: “Nézzük meg, el tudod-e vinni egy másik orvoshoz ezen a hétvégén.”
Lucy, aki éppen egy almát hámozott, majdnem megvágta magát.
“Anya.”
Eleanor már járt Boston legjobb klinikáin.
“Nos, menjen egy másikba,” erősködött az anya. Lucy a testvérére nézett, majd rám.
“Jobb, ha csak hallgatsz arra, amit az orvosok mondanak, anya. Azt hittem, törődik velem, és mosolyogtam rá. Igen, ezt próbáljuk elérni. Lucy bólintott, de nagyon gyorsan elfordította a tekintetét.
Minden ellenére a házasságunkban voltak olyan pillanatok, amelyek annyira normálisak voltak, hogy lehetetlen volt azt hinnem, hogy Dererick titkol valamit. Esős napokon értem jött, megvette a kedvenc tortámat a helyi pékségből, és masszázsokat adott, amikor sokáig fent maradtam a hónap végi pénzügyi egyenlegek miatt.
Amikor elaludtam a kanapén, hozott forró levest, és viccelődött: “Ha a pénzügyi igazgató megbetegszik, a cég holnap csődbe megy. Játékosan néztem rá. Ne légy nyalóskodó.
Őszintén aggódom, válaszolta. Azokban a pillanatokban azt hittem, senki sem tökéletes. Dererick csak anyja előtt inogott meg, de nem volt rossz férj. Nem is tudtam volna elképzelni, hogy ez a gondolat ilyen sokáig vakon tart.
Aztán, egy hónappal azelőtt, hogy minden felrobbant, valami látszólag jelentéktelen történt. Egy éjszaka, zuhanyzás után, az ágyban feküdtem, és egy nagyon furcsa szagot vettem észre, ami nedves földre vagy pangó nedvességre emlékeztetett. Azt hittem, a vizes hajam miatt van, de nem volt az.
Felemeltem a párnát. Semmi. Enyhén fémes illat volt benne, keveredve a zárt térben rothadó levelek illatával. Finom, de visszataszító. Derekhez fordultam. Már aludt.
Úgy gondoltam, túl sok napja volt rajta a lepedő. Nem tudtam, hogy ez a szinte észrevehetetlen nyom lesz az a szál, amely elvezet majd ahhoz, hogy feltárjam azt az igazságot, amit az egész családja évek óta rejtegetett benne. Másnap reggel, amint Dererick elment dolgozni, levetkőztem az ágyról, és mindent a mosógépbe dobtam.
Azt hittem, Dererick munkaruhája hagyott valami szagot. Ez normális volt. Gyakran látogatott meg cementtel, vassal és porral teli építkezéseket. Mindent megmostam, a paplant a teraszon napfénybe akasztottam, és tiszta, illatos lepedőket terítettem fel.
Aznap éjjel jobban aludtam, de két nappal később visszatért a szag. Ezúttal erősebben. Felültem az ágyban, és az orromat a matrachoz nyomtam. Derek, aki a telefonját nézte, összevonta a szemöldökét.
Mit csinálsz? Nem érzed ezt a szagot? Mit szagolsz? Az a nedves szag, amiről meséltem. Elviselhetetlen. Érdektelenül megszagolta a levegőt, és megrázta a fejét.
Nem érzek semmit. Nagyon érzékeny az orrod. Másnap újra kicseréltem az ágyneműt. Kimostam a takarót. A párnákat a napon hagytam. Még egy technikust is hívtam, hogy tisztítsa meg a HVAC szűrőket, mert azt gondoltam, hogy pangó víz lehet.
A technikus azt mondta, makulátlan volt. Porszívóztam az ágy alatt, a szekrény mögött, a szegélyléceket. Semmi. De amikor leszállt az éj, visszatért az illat. Eleinte olyan volt, mint a nedves levelek, de aztán fémes és avas lett, gombócot okozva a torkomban.
A legzavaróbb az volt, hogy a szag mindig erősebb volt Dererick ágyának oldalán. Kevesebb mint 3 hét alatt hétszer cseréltem le az ágyneműt. Egy nap, kimerülten, a csípőmre tettem a kezem, és vicceltem.
Ez az ágy titkot rejt nálad. Azt vártam, hogy Derrick nevet, de az ujjai megdermedtek a telefon képernyőjén. Milyen titok? Meglepett a hangjának szárazsága.
Ez csak vicc. Csak az a baj, hogy csak a te oldaladon szagol. Holnap szombat van. Ürítsük ki a hidraulikus tárolót. Nézd meg, hogy bejutott-e egy egér és meghalt-e.






