“Lábpedál és két új tengerészgyalogos akkumulátor is benne van,” mondta Nate, fülei enyhén elpirultak, miközben beszélt. “A karburátort tavaly májusban újjáépítették.”
“Hideg reggelente simán kezd?” kérdezte a férfi.
“Mindig először húzz,” mondta Nate, miközben erősen nyomta a hüvelykujját a mutatóujjához.
“Egy hajó akkor áll, amikor napi tizenhat órát dolgozol,” tette hozzá Nate lassú, gépies hangján, nem rám nézve.
A vevő harminchatszáz dollárt számolt tiszta százdolláros bankjegyekben a motor burkolatának lapos tetejére.
Nate felvette a bankjegyek halmát, kigombolta a munkapólója zsebét, és mélyen belé csúsztatta a pénzt.
Átadta az aláírt állami vízi jármű tulajdoni lapot anélkül, hogy lenézett volna a papírra.
A férfi a Fordját a pótkocsi nyelvéhez tolatta, leejtette az acél csatlakozót a golyóhorogjára, és éles fémes kattanással rögzítette a biztonsági láncokat.
Nate nem mozdult el a kavicsos kocsifelhajtóról, miközben a piros teherautó elhajtott, és a hajó utánfutóját a fő aszfaltút felé húzta a sávon.
Leléptem a verandáról, és odamentem hozzá, ahol mélyen a zsebében állt.
Nate kihúzta a vastag fehér borítékot az ingéből, és anélkül, hogy levenné a szemét az udvarról, átadta nekem a pénzt.
“Tedd ezt az ágy alatti dobozba,” mondta.
“Nate,” mondtam, miközben a papírborítékot a tenyeremhez szorítva. “A motort alkatrészekből építetted a téli hétvégéiden.”
“Most negyvenezer-nyolcszáz dollárunk van,” mondta Nate halkan, hangja nyugodt és lapos. “Számolom a büfé borravalós fiókodat és a kórházi túlórát.”
Lenéztem a kezemben tartott papírborítékra, éreztem a 3600 dolláros bankjegyek vastagságát a fehér papíron keresztül, majd újra felnéztem az arcára.
Nem szólt többet.
Nate ott maradt, mozdulatlanul állt a kavicsos úton, és a száraz, elhalt sárga fűből készült, száraz, téglalapot bámulta, ahol a csónakpótkocsija négy évig parkolt.
Májusra Kim új lánckerítése negyven yardot futott körbe a hátsó kertje körül az Elm Streeten.
Nate a friss gyepre tette az összecsukható kerti székét, és felvette a jeges teáját.
Kim kilépett az üvegajtón egy műanyag zacskó chipsszel és egy üveg barbecue szósszal.
“A fiúk most már egészen a sikátorba futhatnak anélkül, hogy hozzáérnének az utcához,” mondta Kim.
A zöldbabos rakott tálat a piknikasztalra tettem két tál burgonyaláta mellé.
A cédrusfedélzet friss tömítő illatát árasztotta, amely a két órás hőségben száradt.
Ron a faszéngrill mellett állt egy pár hosszú fém fogóval, négy sertésszeletet szúrva a lángra.
“Kedden készpénzzel fizettem ki a kerítéskezelő csapatnak” – mondta Ron, a nagyjából a hajógyárnak szólva.
“Az a patakpénz egyszerre két jó dolgot is tett,” mondta Judy a kerti székéből.
Judy kisimította a sárga pamut blúzát, és a gyepen át nézett Kim két fiára, akik egy műanyag labdát rugdosnak.
“Kimet biztonságos helyre tette, és kitakarította azt a bozótos telket,” mondta Judy.
Nate lassan kortyolt a teájából, és a csizmája között a fűre nézett.
“Mennyibe került a csiga bérlés a cölöplyukakért?” kérdezte Nate.
“Kim Lincolnból bérelt fel egy csapatot,” mondta Ron. “Nem volt szükségem csiga-ra.”
“Egy vállalkozó,” mondta Nate.
“Teljes csapat,” mondta Kim, miközben fehér papírtányérokat osztott szét. “Dél előtt végeztek.”
Kisimítottam a szoknyámat a térdemhez, és néztem, ahogy a jégkockák lebegnek a poharamban.
“Ez negyvenkétszáz dollár volt négyszáz láb láncszemért,” mondta Kim.
“Minden egyes fillért megér,” mondta Ron a grillről.
Nate lehajolt, és kiszedett egy darab összetört kavicsot a gyepből.
A követ a felső korlátról a sikátor árkába dobta.
“Erősnek tűnik,” mondta Nate.
Senki sem válaszolt neki, miközben a szén a hús alatt pattant.
Három hónappal később Jeff átköltöztette a sarokkanapéját egy háromszobás ranchba a Birch Lane-en.
A lakópark kocsibeállója friss betonból készült, amely a négy órás napfényben élénkfehérré vált.
Judy megfogta a könyököm, miközben átsétáltunk Jeff nappaliján a konyha felé.
Hat ember Jeff propán cégétől állt a sziget közelében, tortilla chipset ettek egy tálból.
“Nézd ezeket a tölgyfa szekrényeket,” suttogta Judy, miközben a karomnál fogva közelebb húzott.
A könyök fölött megszorította az ujjamat, és mosolygott a magas gipszkarton mennyezetre.
“Jeff sosem tudott egyedül egy fillért sem megtakarítani,” mondta Judy halkan a konyhának.
Jeff a munkacipőjére nézett, és megvakarta a kulcscsontját.
“Az előleg huszonkétezer volt,” mondta Jeff egy férfinak a boltjából.
“Apa intézte a zárási költségeket a pataktelk számláján,” mondta Jeff.
Judy vidám arcát felém fordította, és kétszer megveregette a vállam.
“Ti ketten lesztek a következők, olyan jól bántok a pénzzel,” mondta Judy.
Két nő a propánirodából megfordult és rám mosolygott.
“Dolgozunk rajta,” mondtam.
“Neked és Nate-nek sosem volt szükséged segítségre,” mondta Judy az irodai dolgozóknak. “Mindig is olyan értelmesek voltak.”
Nate a kabátszekrény mellett állt, kezében két dzsekit, amiket Jeff kért tőle, hogy akassza fel.
A kabátokat drótvállfára akasztotta, és az ajtót a fém sínen csúsztatta be.
“Hol van a fő megszakító panel ebben a házban?” kérdezte Nate Jeffet.
“Pince lépcsőház,” mondta Jeff. “Miért?”
“Csak ellenőriztem,” mondta Nate.
Egyedül ment le a pince lépcsőin, miközben Judy papírszalvétákat adott körbe.
A mosogató mellett álltam, és néztem, ahogy a sárga délutáni fény megcsillan a konyha üres falán.
A második évünk márciusában a szél sötét földet fújt a kórház parkolójára.
Fél félkor ültem a számlázó pulyomnál egy pulykaszendvicssel, papírtörlőbe csomagolva.






