A megyei újság két vastag, ki nem fizetett biztosítási kártérítés halmai között hevert nyitva.
A negyedik oldalon három oszlopnyi jogi közlemény volt apró fekete betűkkel.
Régi szokásból követtem a vastag csomagszámokat az oldalon.
Letettem a szendvicsemet, és áthajoltam az újságpapíron.
“Csomag: 08-14-300-002,” állt az értesítésben. “Régi Miller Farm. Két egész három hold.”
A jogi leírás egy kétszintes faszerkezetes lakóházat, egy fa pajtát és egy beton ciszternát sorolt fel.
A megyének tartozott késedelmes adók négyezer-nyolcszáz dollárt tettek ki.
A nyilvános adóárverés időpontját április 14-én, csütörtökön, tíz órakor tűzték ki a bíróság lépcsőjén.
Közelebb húztam a sárga jegyzetfüzetemet, és fekete tollal felírtam a csomagszámot.
Negyvenezer-kétszáz dollár volt a belvárosi kereskedelmi megtakarítási számlánkon.
Ezerötszáz dollárnyi borravalónk volt egy dobozban az ágyunk alatt.
Kétszer is megnyomtam a hüvelykujjamat az mutatóujjamhoz az asztal széle alatt.
A teljes összeg negyvenegyezer-hétszáz dollár lett.
A papír értesítést négy kis négyzetre hajtottam, és mélyen a táskámba dugtam.
Öt óra öt órakor kimentem a parkolóba, ahol Nate a kapu mellett állt.
Tíz perccel később lefordultunk a aszfaltról a kavicsos útra.
A régi Miller parasztház kétszáz yardra az úttól hátrébb állt, négy csupasz tölgyfa mögött.
A szürkülő cédrus burkolatból három deszka hiányzott az ajtókeret mellett.
A tornác teteje három hüvelykkel balra ereszkedett, ahol egy faoszlop a földön rothadt.
A gyomok felértek a teherautó lökhárítójáig, amikor Nate megállt a kútszivattyú mellé.
Nate leállította a motort, és a pad alá nyúlt a nehéz zseblámpájáért.
“Senki sem élt itt, mióta Öreg Miller novemberben meghalt,” mondta Nate.
Kilépett a száraz gyomba, és szó nélkül elindult a lépcső felé.
Követtem őt a terasz déli sarkánál, és szorosan húztam a kabátomat a szél ellen.
Nate térdre rogyott a nedves kavicson egy alagtér szellőző mellett.
A sárga fényt a padlógerendák alatti sötét térbe irányította.
“Az alap halmozott mészkő,” kiáltotta Nate a tornác kerete alól.
Térden három lábat hátrébb kúszott, hogy meggyújtsa a fő párkányfát.
“Tölgyfa,” mondta Nate, hangja elnyomva a padlódeszkák mögött. “Nyolcszor nyolc.”
Felállt, és letörölte a nedves, vörös kokat a farmerjáról.
Kisétáltunk az út széléhez, ahol a talaj lejtős volt az árok felé.
Nate belépett a magas gyomba, lehunyta a bal szemét, és felnézett a tetővonalra az ég ellen.
A hüvelykujját a horizont vonalához emelte, hogy végtől végig mérje a gerincet.
“A gerinc egyenes, az alap mészkő, és nem mozdult el,” mondta Nate.
Leengedte a kezét, és a megereszkedett veranda tetejére nézett.
“Jó csontok, Em,” mondta Nate. “Nagyon jó csontok.”
Áttört a derékig érő rongyfűn a ház déli sarkán, nehéz munkacsizmái kisimították az ösvényt a száradt szárak között. Követtem a nyomait, az ujjperceim durva szárakhoz értek, amelyek átáztatták a farmernadrágomat.
Az oldalsó falnál megállt a szürke deszka alatt, ahol az elektromos zuhanás találkozott a házzal. Felemelte a kezét, kérges hüvelykujjával a vezetéket borító foszlott, szürke szigetelést vizsgálta.
“Hatvan amper,” mondta. “Régi üvegdugó biztosítékok bent. Egy szárítógép és egy légkondicionáló öt perc alatt leoldaná a főutat.”
“Át tudod kötni magad?” Kérdeztem.
“Meg tudom húzni a kábelt,” mondta. “Új panelre és megyei engedélyre lesz szükségünk, mielőtt visszakapcsolják az áramot.”
Hátralépett, és elrúgta a ház sarkából egy halott rákfűcsomót, felfedve a világosszürke követ alatta.
“A gerinc egyenes, az alapja mészkő, és nem mozdult,” mondta, miközben visszanézett a tetővonalra. “A keret bármit is elbír rá.”
Három yardot sétált ki az oldaludvarra, ahol egy repedezett beton ciszternatető feküdt a földdel egy szintben. Egyetlen apró zöld hajtás emelkedett ki a fekete földből, közvetlenül a betonperemhez.
“Bazsarózsák,” mondtam, leguggolva a gazok között, hogy megérintsem a puha piros levélvéget. “A nagymamámnak is voltak piros darabjai pont ilyesmiben a szivattyúháza mellett.”
Nate nem nézett le a növényre. Rálépett a betonfedélre, és egyszer megmozdította a súlyát, hogy tesztelje az alatta lévő acél megerősítést.
“A ciszterna víz tart,” mondta. “Végül mély kútra lesz szükségünk, de a kézi szivattyú működik a padló mosására, miközben takarítunk.”
Előhúzott egy kis sárga jegyzettömböt és egy csonk ceruzát a kezesláb zsebéből. A hüvelykujját a mutatóujjára nyomta, a szürke tornác lépcsőjére meredt, miközben a ceruzája végigsimított a papíron.
“Negyvenezerötszáz van a megtakarítási számlán,” mondtam neki. “Plusz ezerötszáz borravaló, ami a fiókomban van.”
“Ötszázat tartunk a megyei adóhivatal rögzítési díjára,” mondta Nate. “Így marad negyvenegyezerötszáz maximum.”
“Mi van, ha valaki negyvenkettőt ajánl?”
Nate letörölte a ceruza hegyét a combjára, majd összehajtotta a jegyzetfüzetet. “Akkor hagyjuk, hogy elvigyék őket, és visszatérünk a munkához.”
Csütörtök reggel hideg és világos lett, vékony dérréteg borította a kavicsos parkolót a First National Bank előtt, a Main Streeten.
Nyolc perccel kilenc óra után álltam a fényes réz pénztári pultnál. Mrs. Albright előhúzott egy zöld könyvelési lapot az íróasztala fiókjából, és felhúzta a szemüvegét az orrába.
“Negyvenezer dolláros pénztáros csekket akarsz?” kérdezte.
“Igen,” mondtam. “A Ford megyei pénztárosnak fizetendő.”
“Mennyit hagysz a számlán?”
“Ötszáznegyven dollár.”
Gépelt a számítógép termináljába, a nehéz billentyűk kattogtak a csendes márvány előcsarnokban. Egy pillanattal később a pult mögött lévő kék nyomtató zümmögött, és kidobott egy tiszta téglalapot a hivatalos biztonsági papírból.






