Nate mellettem ült, kezeit a combján pihentetve. Tiszta vasárnapi ingét viselte, de a szombat esti körmei alatt még mindig látszott egy vékony zsíros perem.
“Ti ketten mindig is olyan függetlenek voltatok,” mondta Judy, ragyogóan mosolyogva ránk. “Egyikőtök sem adott, hogy egyetlen napot sem aggódjunk.”
Ron egyetlen, nehéz bólintással nézett ki a széke mögül. “Nate tudja, hogyan kell egy dollárt nyújtani. Mindig is így volt.”
“Jeff jön desszertre?” kérdezte Nate.
“Jeff a propánterminálnál dolgozik négy órás túlórán,” mondta Ron, miközben előhúzta az olvasószemüvegét az ingzsebéből. “A jelzáloghitel-törlesztőrészlete negyvennyolc dollárral emelkedett, miután a megye újraértékelte a telekhelyét.”
“Beszélt az értékbecslővel?” Kérdeztem.
“Nincs ideje adminisztratív papírmunkára,” mondta Ron, miközben az orrára tette a szemüvegét. “Elég sok a fejében, hogy a kocsibeállóját kavicsos állapotban tartsa.”
Judy megveregette Ron kezét a szék hátán. “Múlt kedden adtuk neki azt az extra ötszáz dollárt, hogy a bankszámlája ne csökkenjen a minimális egyenleg alá.”
A táskámba nyúltam, hogy megnézzem a karórámat, és éreztem a pénztáros csekk ropogós papírcsonkját a belső zsebemben.
“Talált már Kim teljes munkaidős bébiszittert?” kérdezte Nate.
“Még nem,” mondta Judy. “A közüzemi számlája kilencven dollárral magasabb volt, mint amire ebben a hónapban számított.”
Két órakor Judy bevitte a kávéfőzőt a konyhába, én pedig négy desszerttányérral követtem. A mosogató tele volt szappanos vízzel, a levegő pedig konzerv őszibarack és főzött kávé illatát árasztotta.
“Kim csütörtök este sírva hívott,” mondta Judy, miközben egy pitetészta morzsát kapart a szemetesbe. “A pénzének egy részéből vett új hálószobabútorokat a fiúknak, de most két hónappal késik az áramszámlája.”
“Megkérdezte a települési segélyirodát a téli fűtési utalványról?” Kérdeztem, miközben letettem a tányérokat a pultra.
“Ó, nem, Ron tegnap reggel írt neki egy háromszáz dolláros csekket,” mondta Judy, miközben megfordult egy nedves mosogatórongóval a kezében. “Annyi minden nyomja a vállát a válással. Egyszerűen nem kap levegőt.”
“Időbe telik, míg beilleszkedünk,” mondtam.
“Bizony, hogy az,” mondta Judy. “És Jeff a kocsibeállóban beszélgetett Ronnal, mielőtt megérkeztél, hogy banki hitelt vegyen fel egy új fűnyíró traktorra.”
Egy fém keverőtálat tett a mosogatóállványra.
“Ron beleegyezett, hogy aláírja?” Kérdeztem.
“Persze, hogy megtette,” mondta Judy. “Egy fiatalembernek, aki egy lakóparkban él, megfelelő felszerelésre van szüksége, ha meg akarja tartani a tulajdonát.”
Egy fakanalat mosta a folyó csap alatt, arany jegygyűrűje kopogott a porcelán tálon.
“Még mindig a kórházi számlázási pultnál dolgozol késő estig dolgozni, Emily?” kérdezte.
“Csak a szokásos íróasztali műszakjaim,” mondtam.
“Ez jó,” mondta Judy, miközben a króm csapot törölte a króm csapot a kendőjével. “Nem akarod kiégni magad egy olyan főbérlőért, aki még a tornácodat sem festi.”
A kezeimet összekulcsolva tartottam a pult szélén. “Megoldjuk.”
“Tudom, hogy így van,” mondta Judy, lágyan mosolyogva, miközben rám nézett. “Ti ketten vagytok az egyetlenek, akiknek nincs szükségük arra, hogy valaki a mérlegeteket fogja.”
Nem mondtam el neki, hogy negyvennyolc órával korábban egy bankablaknál álltam a belvárosban, és átadtam egy negyvenezer dolláros pénztárosi csekket a megyei pénztárosnak.
A különálló garázsban a levegő hideg volt, régi benzin, nedves beton és gumigumigumiak szagát árasztotta. Ron a zöld John Deere fűnyírója fölött állt, kezében egy dugókulcstal, és megkopogtatta a sárga műanyag légházat.
“Jól fordul, de nem fog elkapni,” mondta Ron, letekintve a motortérre. “A városi díler hetvenöt dollárt akar óránként, csak azért, hogy lehúzza a tálat.”
Nate lehúzta a kabátját, lehajolt a betonpadlóra, és lehúzta a gumi üzemanyagcsövet a karburátor szívófúvókájáról.
“Add ide azt a konzervdobozt a munkapadon,” mondta Nate.
Ron átnyúlt a fa pad fölött, és átnyújtott egy levágott kávésdobozt. “Szerinted a gáz elromlott?”
“Lakk van a tálban,” mondta Nate, miközben három gyors ujjmozdulattal lazította a fő szololenoid csavart. “Add ide a tűorrú fogót.”
Ron szó nélkül átnyújtotta neki a fogót.
Nate kiemelte a réz úszót a házból, átfújta a kis fősugárt, és letörölt egy fekete gumiszemet a úszótű hegyéről.
“Próbáld meg most,” mondta Nate, miközben visszatette a szerszámot a munkapad tálcára.
Ron elfordította a gyújtásgombot, és a kéthengeres motor azonnal beindult, tiszta, egyenletes zúgássá simált, amely átszűrődött a betonpadlón.
“Ezzel száz dollárt spóroltam meg,” mondta Ron, leállítva a motort és letette a csavarkulcsot. “Mindig gyors voltál egy kis motorral.”
“A tű csak beragadt,” mondta Nate, miközben zsíros hüvelykujjait egy olajos ronggyal törölgette.
“A testvéred, Jeff tavaly nyáron megpróbálta megjavítani a saját fűnyíróját, és leégette az indítómotort,” mondta Ron, fejét rázva. “Kétszáz dollárba került a cseréje.”
Nate a koszos rongyot a fémhulladék vödörbe dobta az ajtó mellett. Nem említette, hogy péntek éjfélkor háromszáz dollárt keresett egy kombájnis házlánc javításával fagyos esőben, a megyehatáron.
“Kitart a fedélzeti szíj?” kérdezte Nate.
“Kicsit csúszik a magas fűben,” mondta Ron. “Meg tudnád nézni a feszítőcsigát jövő vasárnap előtt?”
“Meg tudom nézni,” mondta Nate.
Hat órakor átmentem a Patty’s Truck Stop Dinerbe, hogy felvegyem a következő heti programomat. A pult csendes volt, és a nehéz levegő sütőzsír, hipó és főzött kávé illatát árasztotta.
Patty a kassza mögött állt, fehér vendégjegyeket csúsztatott egy magas rozsdamentes acél orsóra.






