“A mellkasban.”
Lenézett.
“Yates a patak partjára esett el. Webb nézte, ahogy meghal.”
Néhány másodpercig a kunyhó lehetetlenül csendesnek tűnt.
“Miért nem mentél el a seriffhez?”
Kaya keserű mosolyt villantott.
“Melyik seriff?”
Értettem.
“Webbnek mindenhol vannak barátai,” folytatta. “Férfiakat vesz. Ő vesz bírókat. Csendet vesz.”
“Akkor miért vagy még életben?”
A szemei elsötétültek.
“Mert futottam.”
A dombokra menekült, de Webb hat lovasa felkutatta.
Megverték.
Megkötözték a csuklóit.
Aztán elvitték a Crow’s Gate-hez.
“Miért itt?” kérdeztem.
“Mert ez a hely azt rejti, amit Webb akar.”
“Ezüst?”
Megrázta a fejét.
“Valami veszélyesebb.”
Az üres falak felé néztem.
“Mi lehet veszélyesebb az ezüstnél?”
“Bizonyíték.”
A szó lebegett közöttünk.
Kaya elmagyarázta, hogy tizenöt évvel korábban Ezra Hartwell nevű földmérő kiterjedt hamisított földtulajdoni oklevelek hálózatát fedezte fel.
Hartwell visszakövette a hamis iratok vissza befolyásos rancherekhez és területi tisztviselőkhöz.
Közöttük volt Silas Webb.
Mielőtt Hartwell leleplezhette volna az összeesküvést, eltűnt.
A holttestét állítólag a Crow’s Gate-ben találták meg.
De az általa összegyűjtött bizonyítékokat soha nem találták meg.
“Webb átkutatta ezt a faházat,” mondta Kaya. “Újra és újra.”
“Mit keresett?”
“Az első térképek. Eredeti határok. Mindenki nevét, aki segített neki.”
Tanulmányoztam a falakat.
“Miért nem pusztította el a helyet?”
“Mert úgy hiszi, valami még mindig rejtőzött itt.”
Gondolkodtam az aukción.
A tizenkét centes ár.
A csend, amikor a Crow’s Gate-ről szó volt.
És az a furcsa mód, ahogy Webb neve mindig megjelent mindenen, amit elveszítettem.
Aztán Kaya megragadta az ujjamat.
“Miért vetted ezt a helyet?”
“Mert olcsó volt.”
“Nem.” Megrázta a fejét. “Miért te?”
Majdnem nevettem.
“Én voltam az egyetlen bolond, aki hajlandó ajánlatot tenni.”
Rám meredt.
“Webb elvette a földedet?”
Bólintottam.
“Új-Mexikó. Hat hónapja.”
Az arckifejezése megváltozott.
“Milyen név?”
“Jacob Mercer.”
Először jelent meg őszinte félelem az arcán.
Halkan ismételte a vezetéknevemet.
“Mercer.”
Aztán az asztal melletti bőröndömre nézett.
“Mi volt a feleséged neve?”
Hideg futott végig rajtam.
“Sarah.”
Kaya lehunyta a szemét.
“Mi a baj?”
Mielőtt válaszolhatott volna, Deacon kint nyerített.
Aztán jött az a hang, amit soha nem felejtem el.
Patacsapás.
Egy ló sem.
Nem kettő.
Hat.
Felkaptam a puskámat, és az ablakhoz mentem.
A lovasok egy gördülékeny porfelhőn keresztül léptek be a tisztásra.
Öt fegyveres férfi vette körül egy hatodik lovast, aki finom fekete kabátot viselt.
A napfény egy ismerős arany óraláncon villant.
Összeszorult a gyomrom.
Silas Webb eljött a Crow’s Gate-hez.
Kiléptem a verandára.
Webb megállította a lovát húsz lábbal arrébb.
Tekintete rólam az ajtóra vándorolt.
Felismerés villant át az arcán.
Aztán elmosolyodott.
“Hát, ez a fenébe is.”
A puskát a föld felé fordítottam.
“Webb.”
“Jacob Mercer. Azt hittem, keletre mentél.”
“Megváltoztattam a terveimet.”
Rápillantott a kunyhóra.
“Úgy tűnik.”
Az egyik lovasa áthelyezte a sörétes puskát a nyeregén.
Webb felemelte a kezét, parancsot adva neki, hogy várjon.
“Úgy tudom, megvetted ezt a ingatlant.”
“Tizenkét cent.”
Webb mosolya kiszélesedett.
“Elég jó üzlet.”
“Attól függ, mi van benne.”
Szemei megkeményedtek.
“Adok érte ezer dollárt.”
Bámultam.
Ezer dollár.
Elég ahhoz, hogy vegyek egy kis farmot.
Elég ahhoz, hogy Samet hazavigye.
Elég ahhoz, hogy újra felépítse azt az életet, amit Webb elpusztított.
De aztán Webb hozzátett valamit, ami összezavart a gyomrommal.
“A kunyhó és a nő bent.”
Ránéztem.
Nyugodtan visszanézett.
Mintha felajánlotta volna, hogy vesz egy lovat.
“Nem.”
A mosoly eltűnt.
“Gondolkodj alaposan, Mercer.”
“Igen.”
“Már elveszítettél egy otthont.”
A kezem szorosabban szorította a puskát.
Webb előrehajolt.
“Ne kövesd el a hibát, hogy elveszítesz még egyet.”
Mögötte öt férfi csendben figyelt.
Arra gondoltam, hogy Sarah vért köhög.
Sam integetését a kiinduló kocsiról.
A bent lévő nőről, aki alig élte túl egy akasztást.
És valami bennem megkeményedett.
“Nem viszed el őt.”
Webb hosszú pillanatig bámult.
Aztán összeszedte a kantárát.
“Napkeltéig van időd.”
A hangja elhalkult.
“Azután balesetek történnek.”
Megfordította a lovát.
A többi lovas követte.
Pillanatok alatt alakjaik eltűntek a gyapotfák között.
A verandán maradtam, amíg az utolsó patapogás el nem halványult.
Aztán beléptem, és bezártam az ajtót.
Kaya egyenesen ült.
“Webb, azt hiszem, még itt vannak a papírok,” suttogta.
Felemeltem a puskámat.
“Akkor jobb, ha előbb megtaláljuk őket.”
Lassan tanulmányozta a mennyezetet, a falakat, az asztalt és a padlót.
Tekintete megállt a délnyugati sarkon.
“Az.”
Követtem remegő ujját.
Több padlódeszka sötétebb volt, mint a többi.
A szögek újabb voltak.
És a fa szokatlan pontossággal volt vágva.
“A padló másképp néz ki,” suttogta.
Letérdeltem mellé.
A szívem hevesen vert.
Tizenöt év titka rejtőzhet azok alatt a táblák alatt.
Kint hat fegyveres férfi várta a napfelkeltét.
És valahol több száz mérföldre a nyolcéves fiam azt hitte, hogy az apja hazajön.
Elővettem a késem.
Aztán elkezdtem kíváncsikodni.
3. fejezet: Mi rejtőzik a padló alatt
Az első deszka éles repedéssel meglazult.
Megdermedtem.
Kint Deacon egyszer lenyomott.
Néhány másodpercig hallgattam.
Semmi.
Kaya mellem állt, egyik kezével a sérült torkához nyomva.
“Vigyázz,” suttogta.
A második táblán ingyen dolgoztam.
Alatta egy keskeny fa rekesz feküdt, gondosan a padlógerendák közé helyezve.
Belül egy téglalap alakú bádogdoboz volt, törékeny olajszövetbe csomagolva.






