“Nem tudom. Valaki a vízelvezető csatornán keresztül menekült. Mateo azt mondta, létezik. De sosem láttam, ki jött ki.”

“Lehet, hogy Hartwell még él?”

“Lehetett volna.”

Ahogy mondta, aggasztott.

Lehetett volna.

Múlt időben.

Sarah iránytűjét az asztalra tettem.

Inés nyúlt érte.

Aztán megállt.

“Honnan szerezted ezt?”

“A feleségem.”

A gravírozott ezüst csillagra meredt.

Hosszú pillanatig nem szólt semmit.

Aztán hirtelen felállt, és átment egy régi fa szekrényhez.

Egy összehajtott takaró alól elővett egy kék anyagba csomagolt csomagot.

Bent egy mérőlánc, egy fénykép és egy sárgult levél volt.

A fényképen három ember állt egy felmérő állvány mellett.

Egy fiatal Mateo Valdez.

Egy széles vállú férfi, nehéz szakállal.

És egy karcsú alak, sötét kabátban és széles karimájú kalapot viselve, részben elfordulva a kamerától.

“Az Hartwell volt,” mondta Inés, a harmadik alakra mutatva.

Tanulmányoztam a képet.

Az arc szinte elrejtődött a kalap alatt.

De valami a testtartásban furcsán ismerős volt.

Az alak egy válla kissé lejjebb állt, mint a másik.

Sarah így állt.

Gyerekkori sérülés, mondta egyszer.

Elhessegettem a gondolatot.

A gyász képes egy embert szellemeket látni hétköznapi árnyékokban.

Inés kinyitotta a levelet.

“Mateo ezt meghalása előtt írta.”

Elolvastam a fakó szavakat.

Ha bármi történik, nézz a régi szivattyú alá. Hartwell egy kamrát épített a vízakna mögött. Az igazi feljegyzések nincsenek a faházban.

Az alján egy sietős vázlat volt.

Ugyanaz az ötágú csillag jelent meg egy szivattyú rajza mellett.

Kaya-ra néztem.

“A második rejtekhely.”

Bólintott.

Tanulmányoztam a vázlatot.

“De a kunyhó leégett.”

Inés megrázta a fejét.

“A szivattyút kőre építették. A tűz elpusztíthatja a házat, de nem tudja elpusztítani, ami a föld alatt van.”

Óvatosan összehajtottam a levelet.

“Vissza kell mennünk.”

“Webb várni fog,” figyelmeztette Kaya.

“Lehet, hogy az.”

“Akkor ez csapda.”

Sarah-ra gondoltam.

Az iránytűről.

A múltja és a halott felmérő furcsa kapcsolatáról.

“Talán,” mondtam. “De az igazság ott van.”

Hirtelen valaki kopogott az ajtón.

Három éles ütés.

Aztán még kettő.

Inés megmerevedett.

Kaya a revolveréért nyúlt.

Egy fiatal hang szólalt ki kívülről.

“Mrs. Valdez? Levi vagyok.”

A fiatal lovas a pajtából.

Inés épp annyira nyitotta ki az ajtót, hogy lássa őt.

Szörnyen nézett ki.

Az arca zúzódásokkal teli, az egyik ujját vérrel foltosították.

“Webb tudja, hogy a városban vannak,” suttogta.

Összeszorult a gyomrom.

“Hogyan?”

“Gage seriff emberei figyelik az utakat.”

“Miért segítesz nekünk?” kérdeztem.

Levi Kayára meredt.

“Mert ott voltam, amikor a nyakába tették azt a kötelet.”

Lenyelte.

“Fogtam a karjait.”

Kaya arca kővé vált.

A fiatalember majdnem sírt.

“Azt mondtam magamnak, hogy nincs választásom. Azt mondtam magamnak, hogy Webb megöl, ha visszautasítom.”

Nem szólt semmit.

Levi lehajtotta a tekintetét.

“De választásom volt. És rossz választást választottam.”

Egy pillanatra azt hittem, Kaya megütheti őt.

Ehelyett halkan kérdezte: “Elmondod az igazat mások előtt?”

Bólintott.

“Még akkor is, ha Webb megöl?”

Levi habozott.

Aztán válaszolt.

“Igen.”

Kaya tanulmányozta őt.

“Akkor kezdj el más döntést hozni.”

Levi előhúzott egy összehajtott papírt a kabátjából.

“Webb ezt adta az egyik távíró operátornak. Elvettem, mielőtt elküldték volna.”

Kinyitottam.

A vérem megfagyott.

Tartalmazta Sarah nevelőszüleinek címét.

És Sam teljes neve.

Az alábbiakban egy utasítás állt, hogy a fiút hamis gyámsági igény alapján vigyék őrizetbe, ha nem hajlandó együttműködni.

Elhomályosodott a látásom.

Webb nem csupán fenyegette a fiamat. Készült elvenni tőlem.

Összehajtottam a táviratot.

“Mennyi idő alatt küld még egyet?”

Levi megrázta a fejét.

“Nem tudom.”

Inés megérintette a vállamat.

“Figyelj, Jacob. Marcus Yates halála előtt szövetségi földvizsgálatot kért. Ma reggel várhatóan egy Thomas Redding nevű nyomozót várnak. Ő egy helyettes szövetségi marsallt hoz.”

Ránéztem.

“Itt?”

“A területi nyilvántartási irodában.”

Kaya előrehajolt.

“Ha meglátja az eredeti feljegyzéseket—”

“Összehasonlíthatja őket a hivatalos felmérésekkel,” mondta Inés. “És ha megtalálja, amit gondolunk, Webb nem temetheti el a bizonyítékokat egyetlen korrupt bíróval.”

Tanulmányoztam a jegyzetfüzetet.

A lopott táviratot.

A régi térkép.

Aztán ránéztem a két nőre.

“Visszaszerzzük a feljegyzéseket, és eljuttassuk Reddinghez.”

“És Webb?” kérdezte Levi.

Felvettem a puskámat.

“Ezúttal Webb veszít valamit.”

7. fejezet: A hamvak titka

Amikor visszatértünk, a Crow’s Gate még mindig füstölt.

A kunyhó befelé omlott össze.

Megégett gerendák hevertek a megfeketedett padlón, a környező földet hamu borította.

A tizenkét centes otthonom eltűnt.

De a régi vízszivattyú még mindig állt.

Vagy.

Megégett.

Csend.

A nyugati vízmosóból közelítettük meg, ahol Kaya figyelhette a tisztást anélkül, hogy felfedte volna magát.

Levi vele maradt, kezében puskával.

Nem bíztam benne teljesen.

De bíztam a félelemben a szemében, amikor Webbről beszélt.

És bíztam Kaya-ban, hogy felismeri az árulást, mielőtt elérné minket.

Letérdeltem a szivattyú mellé.

Mateo vázlata egy kőkamrát mutatott a vízakna alatt.

A bázis mentén kutattam.

Az egyik alapkövben keskeny barázda volt.

Bedugtam a késem.

Semmi.

Aztán öt apró bemélyedést vettem észre, amelyek egy csillagot alkotnak.

Elővettem az ezüst korongot a zsebemből.

A szivattyú talpja mellett egy kör alakú mélyedésbe férkőzött.

Amikor befelé nyomtam, a fém elcsúszott.

De a mechanizmus nem oldódott fel.

Megvizsgáltam a lemezt.

Egy apró nyílást fúrtak a közepén.

Hirtelen eszembe jutott Sarah iránytűje.

Eltávolítottam a kábeléből.