Aznap este korán lefeküdt, én pedig a szobámban feküdtem, hallgatva, ahogy mozog a fal másik oldalán. A lakásom fala olyan vékony volt, hogy hallottam, ahogy bedugja a telefonját és kétszer is megfordul. Aztán semmit sem hallottam, reméltem, hogy azt jelenti, hogy végre elaludt. Nina már százszor volt a lakásomban.
A kanapén aludt el filmek közben, és hideg pizzát evett a hűtőmből. Egyik sem érezte még ilyen érzést. Ott feküdve rájöttem, hogy megegyeztünk a bögrékről, a gabonapelyhekről, és arról, ki dönt a döntésekről. Nem beszéltünk arról, hogy holnap reggel zuhanyra lesz szükségem, és még mindig fogalmam sincs, hogyan mossam meg a hajam.
Ő előtt ébredtem, amit bizonyítéknak vettem, hogy végre elaludt, és úgy döntöttem, először egyedül próbálom meg zuhanyozni. A távozó nővér azt mondta, ragasztsam fel egy műanyag zacskót a gipszre. Így 10 percet töltöttem azzal, hogy a bal kezemmel és a fogaimmal egy csomagolószalaggal és egy csomagolószalaggal küzdöttem. Az eredmény úgy nézett ki, mint amit egy mosómedve építene, de megtartotta.
A kádban álltam, jobb karom a függöny mögött lógott, és balkezesen mostam meg a többi részemet, lassan, rosszul és elég jól, hogy megszámoljam. A fogmosás könnyű volt, és a dezodort csak két próbálkozás kellett. Majdnem önelégült voltam, amikor sampont nyomtam a hajamba, és rájöttem, hogy nem tudom kiöblíteni.
Minden alkalommal, amikor hátradöntettem a fejem, a nyakam víz folyt a gipsz tetejére, ahol a zsák a vállammal találkozott. Elzártam a vizet, és ott álltam, miközben samponból száradt, merev koronává tettem a fejemre. Aztán a hálószobába mentem, hogy a pólómmal foglalkozzak, mert a póló szóba sem jöhetett a gipsz miatt.
Előző este kiterítettem egy flanel gombos ruhát, azt gondolva, hogy okos leszek. A jobb karomat úgy tettem be, hogy az ujjat a gipszre húztam, ami jól működött. A gombok más kérdés voltak. 4 perc alatt pontosan egy gombot zártam be, és az rossz lyukban volt. A tükörbe néztem, félig felöltözve és szappanosként, és megértettem, hogy a megállapodás csak akkor működik, ha ténylegesen használom.
Az ajtaja néhány centivel nyitva volt, és leggingben és szürke pulóverben ült az ágyon, görgetve a telefonját, mintha már egy ideje ébren volt, és várta, hogy szükség legyen rá. Mindenesetre kopogtam a kereten. Mondtam neki, hogy két dologban kell segítségem, és szeretnék megkérdezni, mielőtt meglátna, és elkezdene egyedül megjavítani.
Megnézte a ferde inget és a hajat, és legyen az ő dicsérete, csak harapdálta az ajkát. Mondtam: “Segítene leöblíteni a hajam?” A samponig eljutottam. Letette a telefont, és megkérdezte, hogyan szeretném csinálni, és inkább rajta hagynám-e az inget vagy le. Senki sem kérdezte még ennyire komolyan, és rájöttem, hogy el kellett gondolnom.
A fürdőszobám elég szűk volt ahhoz, hogy két ember ne tudott elhaladni egymás mellett anélkül, hogy egyikük ne forduljon oldalra. Rám ültünk, térdelve egy összehajtott törölközőn a kád mellett, a fejem a szélre hajlítottam, a zsákos karot a zárt WC-fedélre támasztva. Nina a kád peremén ült kézi zuhanyfejjel, és megvizsgálta a csuklója belső részén lévő vizet.
Amikor megkérdeztem, mi az, azt mondta, így ellenőrizték a kutyák vizet a klinikán. Mondtam neki, hogy teljes ápolási csomagot várok, beleértve a kis kendőt is a végén. Azt mondta, hogy megkapom a költségvetést, és hálásnak kellene lennem, hogy nem használ bolhasampont. Aztán a meleg víz végigfutott a fejemre, az ujjai a hajamba mentek, és egyikünk sem szólt többet, egy ideig egyikünk sem szólt többet.
Több mint 10 éve ismerem a kezeit. Meglöktek, megpofozták a vállamat, loptak krumplit a tányéromról, és egyszer egy varrótűvel kiástak egy szilángot a hüvelykujjomból egy táborhelyen. Soha nem csináltak lassút korábban. Kis körökben húzta ki a sampont a fejbőrömről, és a tenyerét a homlokomhoz simulta, hogy a víz ne kerüljön a szemembe anélkül, hogy kértem volna.
Becsuktam a szemem, mert biztonságosabbnak tűnt, mint nyitva tartani. Az egyetlen hang a víz és a fürdőszobai ventilátor volt, és valahol ott a poén, amit eddig tartottunk, eloszlott. Amikor újra megszólalt, a hangja halk volt, semmi vicces nem volt benne. Azt mondta: “Mondd, ha túl meleg van.” Mondtam, hogy rendben van, bár a hangom alacsonyabb volt, mint ahogy szerettem volna.
Az utolsó öblítés után a keze egy pillanattal tovább pihent a nyakam hátulján, mint amennyit a munka megkövetelte volna, majd egy törölközőért nyúlt. Úgy szárította meg a hajamat, ahogy egy gyereket megszárított a medence után, élénk és személytelen, amit gyanítok, szándékos volt. Aztán elé állt a folyosón, és alulról felfelé újra elkészítette a flanelt, kezdve azzal a gombkal, amit rossz lyukba tettem.
Elég közel volt ahhoz, hogy lássam, mennyire fáradt még mindig a szeme alatt, és az egyik arcán a párnahuzat ránca volt. A plafont néztem, és megszámoltam a gombokat. Amikor befejezte, megkérdezte, hogy a haj rendben volt-e, és azt mondta, ha furcsa, találhatunk más módot. Mondtam neki, hogy nem furcsa, ami nem volt teljesen igaz.






