A baj az volt, hogy ő nem volt teljesen tévedett, és én sem. Ő döntött el, mire van szükségem és mit ér neki, és egyedül tette meg, mert ezt teszi, amikor fél. Hagytam, hogy ő csinálja, és ez az én felelősségem volt. Észrevettem, hogy soha nem ment dolgozni. Észrevettem, hogy sosem vette fel a hívást.

Előző este ébren feküdtem a számtálás közben, és akár napokkal korábban is megtehettem volna, ha választ akartam volna. Ezt én mondtam neki. Mondtam, hogy nem kérdeztem, mert szerettem, hogy itt van, és valahol tudtam, hogy a kérdezés lehet az a dolog, ami véget vet a kapcsolatnak. Ez volt a legőszintébb mondat, amit egy hét alatt mondtam neki, és még mindig nem volt az egész igazság.

Nina egy ideig csendben maradt ezután. Lassan körbefordult az asztalon, és amikor újra megszólalt, a harag eltűnt a hangjában. Azt mondta, ez az a rész, amit nem tudott megfejteni. Azt mondta, tudja, hogy szeretem, hogy itt van, de nem tudta eldönteni, hogy szeretem-e, vagy csak azt szeretem, hogy valaki ott van, aki megcsinálja a gombokat és vágja fel a csirkét. “Tegnap este úgy köszöntél meg, mintha megváltoztattam volna a kötésedet,” mondta. Aztán az asztalra nézett, mintha vissza tudná venni a mondatot és mindazt, amit elárult. Rendesen válaszolni akartam neki. Megvolt a válaszom, és nem volt bonyolult. De ott ültem egy ingben, amit ő 20 perccel korábban gombolt fel, és a folyosóról a probléma még mindig az volt, hogy velünk ülök az asztalnál.

Bármit is mondok, amit most mondok, egy olyan férfitól származna, akinek szüksége van rá, ezért csak annyit mondtam, hogy nem a gombok miatt van. Ő lassan bólintott, és nem kérdezte, hogy mi az, én pedig nem ajánlottam fel.

Ehelyett listát készítettünk. Nina letépte a gyógyszertári nyugtát a hátát, és leültünk az asztalhoz, és átbeszéltük, amire igazán még szükségem van, nem azt, ami kényelmes, és nem azon, amitől félt, hogy rosszul csinálom. Rövidebb volt, mint amire bármelyikünk számított. Még mindig szükségem volt a reggeli gombokra, és valakire, aki ráragasztja a táskát a gipszre, mielőtt zuhanyoztam.

Még mindig nem tudtam a bal kezemmel a zárt rögzíteni. Minden mást vagy megtanulhatnék, nem élhetnék, vagy fizethetnék érte. Két háztömbnyire volt egy borbély, aki 8 dollárért megmosta a hajamat, és rendelhettem olyan ételt, amit nem kellett nyírni. Nina minden egyes tárgyat a kis négyzet alakú kézírásával írta fel, és semmiről sem vitatkozott, ami azt is elárulta, mennyibe került neki a reggel.

Próbáltam neki pénzt adni a házházi előlegre, és ez volt az egyetlen alkalom, amikor felemelte a hangját. Azt mondta, ha visszafizetem, az olyasmivé válik, amit ő adott nekem, és ő nem adott el semmit. Elpakottam a pénztárcámat. Aztán a bal kezemmel tettem hozzá egy sort a listához, így ferde és hatalmas lett.

Az állt, hogy bármikor hazamehetett egy éjszakára vagy hétvégére, ok nélkül. Hosszú ideig nézte ezt. Aztán visszavette a tollat, és még egy vonalat tett alá. Azt írta, hogy megkérdezi, mielőtt bármi mást döntene, ami ekkorba kerül neki.

A csutat egy homár alakú mágnessel ragasztotta a hűtőhöz. És mindketten ott álltunk, néztük. Egy kis papírdarab volt, és egyszerű tintával azt írta, amit a bőrönd sosem írt. A tartózkodása nem volt ingyen és nem örökké. És mindketten 9 napja tettettük magunkat másnak.

Öt dolog állt a karom és a régi élete között, és egyik sem tartott tovább 10 percnél. Hétfőn húsz és hét órakor indult a klinikára, majd valamikor 4 után tért vissza. Minden köztes újra az övé lesz, ahogy az esték is, mert sötétedés után semmi sem történt azon a listán.

Rájöttem, fogalmam sincs, mit fog kezdeni azokkal az estén, és hogy hamarosan megtudom.

Hétfőn húsz hétkor indult, pontosan úgy, ahogy a lista is írta. Mielőtt elment, megcsinálta a gombjaimat, és ragasztotta a zacskót a gipszemre a zuhanyhoz. Aztán megállt az ajtónál a kulcsaival és a klinikai jelvényével, és megkérdezte, hogy szeretném-e, ha ebédidőben írna neki. Mondtam neki, hogy írhat, ha kedve, nem azért, mert muszáj lenne.

Azt mondta, ez nagyon idegesítő válasz, és elment. A hotel felettesem beleegyezett, hogy otthonról fogadhatom a foglalási hívásokat headseten. Így a napot Phoenixben és Savannah-ban foglaltam szobákkal, miközben a bal mutatóujjammal beírtam a megerősítő számokat. Lassú volt, és háromszor is elírtam az egyik vendég vezetéknevét, de senki sem tudta, hogy egy kézzel csinálom.

Én készítettem magamnak az ebédemet, és kinyitottam a levelemet. 4:20-kor hallottam, hogy a kulcsa a zárban van, és észrevettem, hogy valamikor a 4 után már egyenesen vissza kell jönni.

Ez lett a következő két hét formája. Néhány esténként megkértem tőle valamit, és óvatosan megkérdeztem, ahogy vacsorára hívtam anélkül, hogy semmi sem volt hozzá. Egy este elmentünk a barkácsboltba, hogy kicserélhessem a létrát, ami alattam volt összehajtva, és a pénztáros előtt megígértette, hogy soha többé nem mászom fel egyedül.